Kezdőlap Agrár Német sertéspestis után - német sertéshús dömping Magyarországon
No menu items!

Német sertéspestis után – német sertéshús dömping Magyarországon

A Magyar Húsiparosok Szövetsége arra kéri a kiskereskedelmi láncokat, hogy ne vásároljanak és értékesítsenek irreálisan alacsony áron sertéshúst, akkor sem, ha dömpingáron jelenik meg a német sertéshús az európai piacon a sertéspestis miatt – közölte a szövetség, miután bejelentették, hogy ASP-vel fertőzött vaddisznót találtak Németországban.

A szövetség kifejtette: a vírus megjelenése az Európai Unió legnagyobb sertéshús-előállító országában várhatóan jelentős piaci zavarokat okoz rövid időn belül az Unió sertéshúspiacán.

A korábbi gyakorlat alkalmazását feltételezve várható, hogy a legtöbb EU-n kívüli ország megtiltja a német sertéshús importját, melynek eredményeként Németországban ideiglenes túlkínálat alakulhat ki. Valószínűsíthető, hogy a német vágóhidak a beragadó húskészleteik minél nagyobb részét a saját piacaikon kívül próbálják majd elhelyezni, és ennek keretei között szinte “bármilyen áron” a magyar kiskereskedelmi láncok felé is értékesítési ajánlatokat fognak tenni – fogalmaz a szövetség.

“A sertéságazat szereplői és azon belül a Magyar Húsiparosok Szövetsége nevében arra kérjük a Magyarországon működő kiskereskedelmi láncok képviselőit, hogy a várhatóan kialakuló rendkívüli piaci helyzettel ne éljenek vissza. Kérjük, hogy a rövidtávú profitmaximalizálás helyett a hosszú távú, biztonságos hazai ellátás érdekét helyezzék előtérbe, és ne vásároljanak és értékesítsenek irreálisan alacsony, a termelési költségeket nem fedező árú külföldi sertéshúst”.

Az irreális ár a szövetség szerint a nemzetközi szinten is versenyképes gazdálkodókat lehetetlenítené el, akik az elmúlt években jelentős beruházásokat hajtottak végre. A hús áresése miatt a sertéstenyésztők jelentős része kilátástalan helyzetbe kerülne.

Az agrárminiszter ugyancsak a magyar sertéshús beszerzésének fenntartására hívta fel a kereskedelmi láncokat a sertéspestis németországi megjelenését követően.

Nagy István

Nagy István szerint ebben a helyzetben a következő hetekben, hónapokban a kereskedelmi szektor szereplőinek partnerséget kell vállalniuk a magyar sertéságazattal és húsiparral.

A kereskedelmi láncokat az agrárminiszter határozottan arra kérte, hogy emlékezve a tavaszi időszak megpróbáltatásaira, őrizzék meg magyar beszállítói kapcsolataikat, amelyeket jogosan és büszkén hirdettek az elmúlt időszakban, és részesítsék előnyben a kiváló minőségű magyar sertéshúst beszerzéseik során.

Julia Klöckner német agrárminiszter csütörtökön erősítette meg az afrikai sertéspestis (ASP) németországi megjelenését a vaddisznó-állományban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jó hír a devizahitelesek számára

Az árfolyamkockázat hiányos tájékoztatása miatt a devizahiteles szerződések érvénytelenek.Ennek értelmében az adósok csak a kapott tőkével tartoznak, míg az árfolyamkülönbözet és a kamatok terhét a pénzintézeteknek kell viselniük. 

A hűvösebb észak felé fordulnak a nyaralók: Skandinávia az új nyári úti cél

Az elmúlt évek mediterrán hőhullámai és a klímaváltozás hatására egyre több európai utazó a hűvösebb északi desztinációk, ezen belül is főleg a skandináv térség felé fordul a nyári hónapokban. A "coolcation" (hűsítő nyaralás) 2025 egyik legmeghatározóbb utazási trendjévé vált, egyre többen keresik a kellemes hőmérsékletű pihenőhelyeket a tikkasztó meleg elől menekülve.

Vidéken aktívabbak az ingatlanvásárlók

Az ingatlanvásárlók a főváros és Pest vármegye mellett azokban a vármegyékben aktívabbak, ahol óriásberuházások történtek, és már minden negyedik nyaralót kereső budapesti a Duna-menti településeket részesíti előnyben.

A Microsoft hétfőtől megszünteti a Skype-ot

A Microsoft korábbi bejelentésének megfelelően hétfőtől megszűnik a Skype, az internetalapú telefon- és videoszolgáltatás. A cég honlapján közzétett hírlevél szerint a Microsoft a Teams-et fejleszti tovább.
Hirdetés

Hírek

Mi legyen az állampapír-pénzzel, ha nem akar kockáztatni?

Jellemzően kockázatos befektetésekbe kerültek a PMÁP-ból kivett megtakarítások. Az elmúlt hetek tőzsdei turbulenciái láttán viszont sokan kereshetnek biztonságosabb helyet a pénzüknek.

Wagner Tibor: a megapixel világcsúcsok után új szegmenssel támad a Xiaomi

Több mint öt év után új korszak kezdődik a hazai telekom piac meghatározó személyisége, Wagner Tibor karrierjében. A Xiaomi magyarországi piacának felépítője és country managere vezető üzleti tanácsadóként folytatja a munkát a kínai cégnél.

Balogh Szabolcs: Szintet lép a hazai e-mobilitás a töltéseket tekintve is

Az MVM Mobiliti elektromos töltőhálózatának fejlődése nemcsak, hogy lépést tart a hazai villanyautók számának növekedésével, hanem az e-autók szélesebb körű elterjedéséhez igazodva, a Mobiliti   tovább bővíti hálózatát az új helyszínek és a töltők kapacitásának tekintetében is

Megerősítette Magyarország államadósság-besorolását a Scope Ratings

A berlini Scope Ratings megerősítette Magyarország "BBB" besorolását, továbbá a hitelminősítő megerősítette a korábbi stabil kilátást is, továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában tartják nyilván Magyarországot.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.