Kezdőlap Hírek Németországban újabb csúcs felé közelíthet az új fertőzöttek napi száma
No menu items!

Németországban újabb csúcs felé közelíthet az új fertőzöttek napi száma

Németországban két hónapon belül százezerre is emelkedhet a koronavírussal fertőzöttek napi száma, hacsak nem olttatják be magukat többen, a védőoltást megtagadók pedig korlátozásokra számíthatnak – jelentette ki Helge Braun német kancelláriaminiszter a Bild am Sonntag című lapnak nyilatkozva.

Több mint két hónap fokozatos hanyatlást követően a járványgörbe július elejétől ismét felfelé ível Németországban jórészt a koronavírus korábbinál fertőzőbb delta variánsának terjedése miatt.

Helge Braun

szerint az esetszám jelenleg hetente 60 százalékos növekedést mutat annak ellenére, hogy a lakosság csaknem felét teljesen beoltották.

“Amennyiben a delta variáns ilyen ütemben terjed tovább és nem ellensúlyozzuk ezt egy nagyon magas átoltottsággal vagy a viselkedési szokások megváltoztatásával, úgy alig kilenc hét múlva százezer lakosra jutó 850 esettel kell számolnunk” – mondta a kancelláriaminiszter, hozzátéve, hogy ez nagyjából százezer új fertőzöttnek felel meg naponta, ami miatt sokakat karanténba kellene küldeni, felfordulást okozva a gazdaságban.

Helge Braun sürgette a német lakosságot, hogy minél többen olttassák be magukat. Felvetette, hogy a még nem immunizált, de negatív vírusteszttel rendelkezők is bizonyos korlátozásokra számíthatnak.

“Az új fertőzöttek száma gyorsabban növekszik a korábbi hullámokhoz képest” – figyelmeztetett. Mint mondta, az oltás mellett érv, hogy 90 százalékban véd a súlyos lefolyású betegség kialakulásától és “a beoltottak minden bizonnyal nagyobb szabadságot élveznek majd, mint azok, akik nem kaptak oltást”.

Kifejtette, hogy ez akár azt is jelentheti, hogy az utóbbiak számára nem lesz lehetséges étterembe, moziba vagy esetleg stadionba menni tekintettel a nagyon magas kockázatra.

A 83 milliós Németország lakosságának nagyjából 60 százaléka kapta meg valamelyik koronavírus elleni vakcina első adagját, 48 százalékuk már a másodikat is.
Angela Merkel német kancellár már régen bejelentette, hogy az oltást nem fogják kötelezővé tenni.

Helge Braun felvetése heves vitákat váltott ki. Több vezető politikus, köztük Armin Laschet, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke elutasította a kancelláriaminiszter elgondolásait.

“Nem tartom sokra a kötelező oltásokat vagy azt, hogy közvetetten nyomást gyakoroljunk emberekre” – hangsúlyozta Laschet, aki a CDU és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) közös kancellárjelöltjeként indul a szeptemberi németországi parlamenti választáson. A ZDF közszolgálati televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy jónak tartja a beoltottakra, a negatív vírusteszttel rendelkezőkre és a gyógyultakra vonatkozó jelenlegi szabályozást, ami lehetővé teszi számukra, hogy szélesebb körben vegyenek észt bizonyos társadalmi tevékenységekben. “Egy liberális államban nemcsak egyes embercsoportoknak vannak szabadságjogaik” – tette hozzá.

Németországban a járvány kitörése óta 3,7 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül 91 524-en haltak meg a kórban és szövődményeiben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás