Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Népszerűbb a kata - alig váltottak az új szabályok miatt
No menu items!

Népszerűbb a kata – alig váltottak az új szabályok miatt

A kisadózó vállalkozások tételes adója népszerűbb, mint valaha: immár a vállalkozói szféra több mint egyharmada katázik – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Izer Norbert szerint az idén életbe lépett hárommilliós szabály amellett, hogy igazságosabbá teszi a kata rendszerét, alkalmas a visszaélések visszaszorítására is.

Az adóhivatal nyilvántartása szerint jelenleg 432 ezer kisadózó vállalkozás működik idehaza. Döntő többségük egyéni vállalkozó, számuk 396 ezer, és emellett 36 ezer cég adózik a kata előírásai szerint – ismertette az államtitkár a Magyar Nemzetnek.

Tavaly, az év második felében majdnem négyezer érintett váltott adózási formát és 15 ezer katás szüntette meg tevékenységét

– tette hozzá, megjegyezve, hogy utóbbi adat nem számít kiugrónak, 2019-ben például több mint 38 ezer katás szüntette meg tevékenységét. Az új belépők miatt november óta még nőtt is a katások száma.

Izer Norbert

A hárommilliós szabállyal a kisadózók legnagyobb részének nem kell foglalkoznia, nagyjából 360 ezer katás pontosan úgy adózik idén, mint tette azt tavaly – fogalmazott az államtitkár.

Emlékeztetett, hogy az új szabállyal azt a nemkívánatos gyakorlatot kívánták visszaszorítani, miszerint egyes munkaadók katás vállalkozóként alkalmaztak olyan dolgozókat, akiket munkaviszonyban kellett volna foglalkoztatniuk. Hozzátette, hogy az adóhivatal az idén is folytatja a katások ellenőrzését, revízióra leginkább azok a vállalkozások számíthatnak, amelyek korábban nagy ellenérték fejében alkalmaztak katás vállalkozásokat.

Izer Norbert hangsúlyozta, hogy az adónem továbbra is rendkívül előnyös, és ezen túl is kedvező feltételeket garantál a gazdaság kisebb szereplőinek. Úgy vélte, az ilyen adóügyi megoldásokra most, a gazdaság újraindításakor különösen nagy szükség van.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.