Kezdőlap Gazdaság NGM: a kormány mindent megtesz a hazai ipar fellendítése érdekében
No menu items!

NGM: a kormány mindent megtesz a hazai ipar fellendítése érdekében

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál. Azonban bizakodásra ad okot, hogy a legnagyobb súlyú alágak közül a járműgyártás, illetve a számítógép, elektronikai és optikai termék gyártás is bővült – írta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleményében a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adataival kapcsolatban.

Brüsszel évek óta elhibázott gazdaságpolitikát folytat, a háborút támogatja a béke helyett és az összes rendelkezésre álló pénzt Ukrajnának adja. Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány Magyarország forrásait a családokra és vállalkozásokra fordítja miközben azon dolgozik, hogy fellendítse a hazai ipart és a lehető legnagyobb gazdasági növekedést érje el” – fogalmaznak a közleményben. Hozzáteszik: ezt rövid távon a fogyasztásvezérelt, míg hosszú távon a beruházásvezérelt növekedésre alapozza.

A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy az ipari termelés és beruházások dinamizálásával erősítse a magyar gazdaság versenyképességét és fokozza a gazdasági növekedést. Ennek elérése érdekében a kormány a 100 új gyár programot 150-re emelte, amely így több mint 10 000 milliárd forintnyi beruházást érinthet.

A programnak köszönhetően minden vármegyében épülhet legalább 1 új gyár és a projektek 55 százaléka magyar vállalatokhoz tartozhat. A kormány azonban itt nem áll meg, a Demján Sándor Program keretében több mint 1400 milliárd forintnyi forrással támogatja a hazai kkv-k méretugrását és termelékenységük növelését, ezáltal hozzájárulva a magyarországi ipar fellendítéséhez is – írta az MTI.

Annak érdekében, hogy minél több kkv jusson forráshoz a kormány döntött: a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program keretét 48 milliárd forintról 130 milliárd forintra emelte, így 450 helyett közel 1800 vállalkozás beruházásának megvalósítását teszi lehetővé. A kormány a program keretében kiemelten támogatja a kevésbé fejlett régiók vállalkozásait, ezáltal is hozzájárulva a Dél-Alföld, a Dél-Dunántúl, az Észak-Alföld és Észak-Magyarország fejlődéséhez. A Nemzetgazdasági Minisztérium eddig már 852 vállalkozás számára küldött ki támogatói okiratot, amelyek összességében 73,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapnak fejlesztéseik megvalósításához – áll a közleményében.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét gördülő Ikarus legendák érkeznek az Aeroparkba

Ismét jön az két nap, amikor nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár mintegy 100 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi mutatkozik be október 4-én és 5-én. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a hétvége programjában, ami az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar márka előtt tiszteleg. 

A ChatGPT az új nagybácsi: jobban hiszünk az MI válaszaiban, mint a Google-ben

Megrendülni látszik a Google egyeduralma az internetes keresésben. A mesterséges intelligencia, különösen a ChatGPT, új korszakot nyitott: a felhasználók egyre inkább összegzett, személyre szabott válaszokat keresnek linkek helyett. A Google piaci részesedése 90% alá csökkent, ami bár továbbra hatalmas szám, nagy változást jelezhet elő. Szesztay Péter, a BP Digital ügyvezetője szerint az MI-alapú keresők nemcsak hatékonyabbak, hanem új tartalomfejlesztési stratégiát is igényelnek.

Duna House: a magyarok többsége ingatlantulajdon-párti

Az elmúlt 3 évben az ingatlanügyletet lebonyolítók megközelítőleg fele vette igénybe profi ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét, miközben ez az arány az Egyesült Államokban meghaladja a 90 százalékot.

Kedvezően alakult a központi költségvetés finanszírozása szeptember végéig

Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült.
Hirdetés

Hírek

Elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése

Október elsejétől elindult az önkormányzatok decentralizált számlavezetése a Magyar Államkincstárban, első körben 49 önkormányzat és azok 685 költségvetési szerve került bevonásra.

Folytatódott az online platformokon foglalt vendégéjszakák számának növekedése

Az év második negyedévében folytatódott az uniós tagországok rövid távra kiadott szálláshelyein eltöltött vendégéjszakák számának növekedése az előző év azonos időszakához képest.

Korrekció mellett is stabil forgalmat mutatott a tőzsde szeptemberben

Szeptemberben mérsékeltebb teljesítményt mutatott a Budapesti Értéktőzsde vezető indexe: a tavaszi-nyári csúcsokat követően a BUX szeptember végére 3,6 százalékos korrekcióval 98 871,6 ponton zárta a hónapot. Az azonnali részvénypiac forgalma ugyanakkor meghaladta az 330,9 milliárd forintot, amely napi átlagban 15 milliárd forintnak felelt meg.

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsának új tagja: dr. Ay Zoltán Nándor

Rigó Csaba Balázs GVH-elnök javaslata alapján a köztársasági elnök a Versenytanács tagjává nevezte ki Ay Zoltán Nándort.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.