Kezdőlap Gazdaság NKFH: taxikat, szórakozóhelyeket és vendéglátóhelyeket ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság
No menu items!

NKFH: taxikat, szórakozóhelyeket és vendéglátóhelyeket ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság

Taxikat, szórakozóhelyeket és vendéglátóhelyeket ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság, a folyamatos ellenőrzések hatására a kifogásolt kereskedői gyakorlatok aránya évről-évre csökken – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).

Közölték: a hatóság szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok fokozottan ellenőrzik a vendéglátó egységeket, a szórakozóhelyeket, a fesztiválokat és a taxikat egyaránt, a hatósági ellenőrzések kiterjednek az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó előírások betartásának vizsgálatára, valamint a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrésére.

279 vendéglátó egység ellenőrzését végezték el, és minden harmadik esetben fedeztek fel jogszabálysértést. A leggyakrabban a mérlegek hitelességének hiánya, valamint az eladási ár vagy egységár feltüntetésének hiánya merült fel problémaként. Kisebb számban előfordult, hogy a vendéglátóhely az árjegyzéket az üzlet bejáratán kívül nem helyezte el, a vásárlók könyve nem volt könnyen hozzáférhető a fogyasztók számára, illetve az elektronikus fizetési lehetőséget nem biztosították. A hatóság próbavásárlásokat is végzett mind az üzleteknél, mind a közterületi, alkalmi árusoknál. A közel 600 ellenőrzés 14 százalékában találtak kifogásolnivalót.

A személytaxi-szolgáltatásokat nyújtó vállalkozók mindössze 5 százalékánál találtak hiányosságokat – elsősorban a díjak nem megfelelő feltüntetésével összefüggésben -, a próbavásárlással egybekötött vizsgálatok során azonban a kifogásolási arány 22 százalékos volt. Ezekben az esetekben leggyakrabban a számlaadási kötelezettség teljesítése maradt el, illetve nem a hatósági árnak és a díjtáblázatnak megfelelő tarifát alkalmaztak a szolgáltatók-közölte az MTI.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a hatósági ellenőrzéseknek köszönhetően a kifogásolási arányok folyamatosan csökkentek. Az NKFH és a kormányhivatalok továbbra is folyamatosan végeznek ellenőrzéseket a fogyasztói jogok érvényesítése érdekében, nemcsak a kiemelt turisztikai időszakban.

Igazi HR kihívás: hogyan tartsuk meg és motiváljuk a fiatal generációt. AzÜzlet november 17.-i HR konferenciája azt is megmutatja, hogyan építhetünk jól működő, többgenerációs munkahelyet. Jelentkezés: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Növekvő forgalomban erősödött a BUX a héten

Növekvő forgalomban erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 102 968,67 ponton zárt, 977,91 ponttal, 0,96 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

A magyar nők 71 százaléka nem választaná a műszaki-informatikai pályát egy felmérés szerint

A megkérdezett nők 71 százaléka nem tervezi, hogy műszaki, technológiai vagy informatikai pályán dolgozzon, míg a férfiaknál ez az arány 41 százalék - közölte a CETIN Hungary friss országos kutatása alapján, amiből az is kiderült, hogy a mesterséges intelligenciával a magyarok nagy része még csak most ismerkedik.
Hirdetés

Hírek

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.

Példátlan biztonsági művelet készül Budapesten Trump és Putyin csúcsa előtt

Vadászgépek és zavaróberendezések biztosíthatják a budapesti találkozót. Példátlan biztonsági művelet készül Budapesten Trump és Putyin csúcsa előtt

Szünidei kalandok Pécsett – különleges programok az őszi szünetre

Az őszi szünetben a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed és a Cella Septichora Látogatóközpont változatos programokkal várja a 8–12 éves gyerekeket. A szülők fellélegezhetnek: a napközis jellegű foglalkozások egész napos élményt és felügyeletet biztosítanak, a rövidebb programok pedig családi kirándulások részeként is remek választások.

Mennyi személyi kölcsönt lehet felvenni az átlagbérből?

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ma reggel publikált adatai szerint idén augusztusban bruttó 683 300 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, míg a nettó átlagkereset 472 600 volt.

Céges AI, magán előfizetésből: sokszor a dolgozók állják a költséget

A cégek 70%-a támogatja az AI-t, de 66%-uk nem képzi a dolgozóit

Megállapodás született a kilencedik amerikai beruházásról Donald Trump hivatalba lépése óta

Megállapodás született arról, hogy a Citibank folytatja magyarországi tevékenységének bővítését, így ez immár a kilencedik amerikai beruházás Donald Trump elnök januári hivatalba lépése óta.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.