Kezdőlap Hírek Nőttek az ipari termelői árak februárban
No menu items!

Nőttek az ipari termelői árak februárban

Az ipari termelői árak februárban 2,7 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A belföldi értékesítési árak átlagosan 5,2 százalékkal emelkedtek 2018 februárjához képest, ezen belül a feldolgozóipar árai 3,7 százalékkal, az energiaipar termelői árai pedig 8,3 százalékkal emelkedtek.

A KSH közölte: az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban 6,1 százalékkal nőttek az árak. A beruházási javakat gyártó ágazatokban 3,3 százalékos, a fogyasztási cikkeket gyártó ágazatokban 3,5 százalékos volt az áremelkedés.

Az exportárak 1,5 százalékkal nőttek. Ezen belül a 96 százalékos súlyt képviselő feldolgozóiparban 1,3 százalékos, a 4,1 százalékos súlyú energiaiparban pedig – a nemzetközi villamosenergia-piacon történt jelentős drágulás következtében – 8,1 százalékos árnövekedés történt.

A hivatal gyorstájékoztatója szerint az áremelkedés ütemét a munkabérek növekedése, a forint árfolyamváltozása és a kőolaj világpiaci árának alakulása befolyásolta.

2019. január-februárban a 2018. január-februárihoz képest: a belföldi értékesítés árai 5,6, az exportértékesítéséi 2,2 százalékkal nőttek, így az ipari termelői árak összességében 3,3 százalékkal magasabbak voltak. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Útimorzsák Ománból. A gazdagság gazdasága.

  Szinte az egész világon felkapott Dubajtól alig egyórás repülőútra...

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.
Hirdetés

Hírek

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...