Kezdőlap Pénzvilág Nőttek az önkéntes pénztárak tagdíjbevételei tavaly
No menu items!

Nőttek az önkéntes pénztárak tagdíjbevételei tavaly

Tavaly az önkéntes nyugdíjpénztárak tagdíjbevétele 120,116 milliárd forint volt, ami 2,66 százalékos növekedés az előző évihez képest, az egészségpénztárak tagdíjbevétele pedig 19,73 százalékkal nőtt, 60,126 milliárd forintot tett ki – mondta Nagy Csaba, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) elnöke.

Közölte, hogy a nyugdíjpénztárak taglétszáma 2022-ben 1 millió 62 ezer volt, minimálisan, mintegy 1 százalékkal csökkent az előző évhez képest, az egészpénztártagok száma 982 ezerre nőtt, ami 3,73 százalékos bővülés.

Nagy Csaba

Hozzátette: az önkéntes nyugdíjpénztárak hozamában pozitív tendenciát jelent, hogy az első három negyedév negatív hozamai után a negyedik negyedévben 4,18 százalékos pozitív hozamot értek el.

Az elnök ismertette, hogy a nyugdíjpénztári befizetéseken belül a munkáltatói befizetések aránya 32 százalékot, az egészségpénztáraknál 14 százalékot tesz ki.

Szerinte ezen az arányon javítani lehetne, ha a munkáltatók a lojalitási programjaik keretében jobban élnének ezekkel a lehetőségekkel, illetve jogszabályi ösztönzést is kapnának erre.

A felmérés kimutatta azt is, hogy a megkérdezettek 90 százaléka szerint egy munkahely szimpatikusságát mutatja, ha a cég nyugdíjpénztári és egészségpénztári támogatást is biztosít a dolgozóinak – mondta a főtitkár.

Nagy Csaba elnök szerint a szektor hosszú távú jövőjének biztosításához elengedhetetlen a digitális fejlesztések folytatása a pénztári szektorban, erősíteni kell a lakosság pénzügyi tudatosságát, kiemelten a fiatalabb korosztály körében.

Az ÖPOSZ tagsága a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak 97 százalékát, az egészségpénztárak 90 százalékát képviseli. A két szektor mintegy 2 millió pénztártagot tömörít.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás