Kezdőlap Gazdaság Okmánykelengye. Az újszülöttek is kapnak e-személyit
No menu items!

Okmánykelengye. Az újszülöttek is kapnak e-személyit

Az Okmánykelengye elnevezésű projekt keretében 2021 februárjától az újszülöttek automatikusan kapják meg az e-személyit, amely tartalmazza további igazolványaik adatait is.

Both András

Both András, az IdomSoft Zrt. termékfejlesztési vezérigazgató-helyettese a Magyar Nemzetnek elmondta, hogy nemcsak a születésnél, hanem más életesemények kapcsán is embert próbáló és rendkívül időigényes feladat jelenleg az okmányok beszerzése, ez pedig megoldásért kiált. Az adó- és a tajkártyáért, a személyazonosító igazolványért és a vezetői engedélyért vagy éppen az anyakönyvi kivonatért is más-más hivatalba kell elmenni.

A cél pedig a kormányzat iránymutatása alapján az, hogy minden igazolvány adata egyetlen kártyán, a csippel ellátott e-személyin legyen, ezzel a fejlesztéssel pedig Magyarország az élen jár.

Az e-személyivel egyszerűbb az ügyintézés. Fotó: MTI/Soós Lajos

Jelenleg közel 4,6 millió állampolgár tárcájában lapul e-személyi, mégis kevesen vannak tisztában azzal, milyen előnyökkel is jár ez az új megoldás és jellemzően ugyanarra használják, mint a régit, vagyis személyazonosításra és határátlépéshez – festette le a jelen helyzetet a szakértő, majd sorolta: amellett, hogy a kártya tartalmazza a tajszámot és az adóazonosító jelünket, számos más szolgáltatást is biztosít.

Both András hozzátette, hogy mivel a régi igazolványokat folyamatosan váltják fel az e-személyik, ezek elterjedése jól kiszámítható és garantált, és ezáltal az ügyintézési folyamatok egyszerűsödése is biztosítottá válik.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Miniszteri biztos: a Déli Körvasút fejlesztés részeként átfogó fatelepítési program indult és új zöldfolyosó létesül

A Déli Körvasút fejlesztése napi 60 ezer ingázó autó forgalmával, 300 kilométeres kocsisorral mentesíti a budapesti utak zsúfoltságát, ezzel évente több mint 104 tonna nitrogénoxiddal és közel 900 tonna szénmonoxiddal csökkenti a főváros levegőszennyezését.

Ingatlan.com: több tízezer ingatlannal bővülhet az Otthon Start programba bevonható lakások kínálata

A Lechner Tudásközpont friss adatai szerint Magyarországon több mint 150 ezer külterületi lakóingatlan található, amiből 29 ezer zártkerti besorolású.

Tévhitek tartják vissza a vállalkozásokat a rendszerszintű AI-alkalmazástól

A mai modern AI-rendszerek már képesek a felhasználói szándékot és érzelmeket is felismerni, így a használat teljesen átalakult: nem kódokat, hanem emberi kérdéseket kell megfogalmazni.

Óriási vízmennyiség tűnik el az elavult megoldások miatt

A magyarországi ivóvízhálózatok műszaki állapota tehát komoly kihívás elé állítja az ágazatot.
Hirdetés

Hírek

NKFH: több mint 15 millió forint kártalanítás járt a légiutasoknak

Az eljárások eredményeként 38 750 euró, azaz hozzávetőlegesen 15,5 millió forint kártalanítást ítéltek meg az utasoknak.

Nincs megállás: egyre olcsóbbak a személyi kölcsönök

A folyamatos csökkenést viszont most már elsősorban az okozza, hogy az alacsonyabb hitelösszeg-sávoknál is egyre lejjebb nyomják a kamatokat a pénzintézetek.

Magyarország étele® 2026 program – A jövő mesterei és a népmesék ízei egy színpadon

Az Étrend – Magyar Konyhafőnökök Egyesülete a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, a Szolnoki Szakképzési Centrummal, a Debreceni Egyetemmel és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságával közösen hirdeti meg a 2026-os Magyarország étele szakácsversenyt, a Szakma Ifjú Mestere tanulóversenyt, valamint az „Egyszer volt, hol nem volt…” rajzpályázatot.

Így vált az amerikai gazdaság a mesterséges intelligencia rabjává

Fotó:Freepik A mesterséges intelligencia (MI) beruházások oly mértékben hajtják az...

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.