Kezdőlap Turizmus “Optimizmusra sok jó ok van” – interjú a Német Turisztikai Hivatal igazgatójával
No menu items!

“Optimizmusra sok jó ok van” – interjú a Német Turisztikai Hivatal igazgatójával

Petra Hedorfer a Német Turisztikai Hivatal ügyvezető igazgatója: Németország készen áll

A turizmus helyreállása hosszú folyamat lesz, de optimizmusra sok jó ok van. Talán a legfontosabb: több millió ember várja, hogy újra nyugodtan utazhasson és felfedezhessen más országokat. Németország készen áll, hogy fogadja őket – mondta egyebek mellett Petra Hedorferrel, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) ügyvezető igazgatója Az Utazó című turisztikai lapnak.

Úgy vélte: Még akkor is, ha a pandémia ellenszerének oltása sikeres lesz, az utazási folyamatok csak lassan állnak vissza. A légitársaságok és a hotelek lépésenként építik vissza a kapacitásaikat, és a folyamat nem lesz lineáris. Több szakértői jelentés, közöttük a Tourism Economics, az IPK International piackutató intézet felméréseire hivatkozva kifejtette: a turizmus visszaépülése legalább 2023. végéig elhúzódik. Az Európából Németországba irányuló utazások gyorsabban helyreállnak majd, mint a tengerentúli utazások. A szabadidős turizmus pedig egyszerűbben regenerálódik az üzleti utazásoknál.

Az is látható – fejtette ki-, hogy sokan nagyon pontosan definiálják, hogy milyen előfeltételek mellett indulna újra útnak. A legfontosabb egyike a célország fertőzöttségi számadata, az oltóanyag elérhetősége és az olyan utazási lehetőség, amelyet nem befolyásol a karanténszabályozás.

Reményei szerint már 2021-ben a nemzetközi kereslet jelentősen újjáéled. Részletek, az interjú Az Utazó Magazinban, ITT OLVASHATÓK!

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Elkészül Hévízen a belvárosi gyógyhelyfejlesztési beruházás

A korábban félbehagyott beruházás miatt jelenleg bírósági eljárás zajlik a kivitelező ellen, de az ügyben még nem született ítélet.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentésére lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Új korszak indult a magyar vízügy történetében

A bizottsági ülésen szó volt arról is, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság a gazdáknak, ingatlantulajdonosoknak egy applikációt indított, amely országszerte helyrajzi számmal jelzi a vízvisszatartási lehetőségeket, illetve, ahol be lehet jelenteni az ilyen igényeket.

Személyzet nélküli boltok nyitására készül a Coca-Cola HBC Magyarország

Az első személyzet és pénztár nélküli bolt bevezetése nemcsak Magyarországon, hanem a 29 országot felölelő Coca-Cola HBC csoportban is egyedülálló innováció.

Hírek

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön reggel a szerda esti szintekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Gazdaság

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...