Kezdőlap Hírek Orbán a Brexitről: pénzben is mérhető a veszteség
No menu items!

Orbán a Brexitről: pénzben is mérhető a veszteség

Az Egyesült Királyság kilépése valódi Black Sunday, szomorú nap az Európai Uniónak – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, miután az EU-tagországok vezetői aláírták a brit kilépésről szóló megállapodást. A miniszterelnök szerint Magyarország több pénzhez jutott volna, ha a britek maradnak az Európai Unió tagjai.

Orbán Viktor a M1 aktuális csatornának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a magyarok próbálkoztak, még be is avatkoztak a britek kampányába és arról győzködték őket, hogy inkább maradjanak az unió tagjai, de ezt nem sikerült elérni.

“Most már nincs más választásunk, minthogy tudomásul vegyük a döntést, ami megszületett” – fogalmazott. A vásárnap tető alá hozott megállapodás jogilag véglegesíti a britek kilépését, az unió részéről a tárgyalások ezzel lezárultak. “Nincs abban semmi túlzás, hogy ez egy szomorú vasárnap. Akármilyen jól is szerveznek meg egy válást, az attól még válás marad” – fogalmazott.

Aláhúzta, hogy a veszteség nagy, Nagy-Britannia ugyanis gazdag ország és sok pénzt visz magával, ami azt jelenti, hogy kevesebb marad. Azaz pénzben is mérhető a veszteség, amelyet az unió elszenvedett a politikai és gazdasági természetű veszteség mellett – tette hozzá Orbán Viktor.

Ha a britek maradtak volna, a következő években Magyarországnak is több pénz jutott volna az Európai Unió költségvetéséből - hangsúlyozta.

A miniszterelnök elmondta, súlyos tárgyalások zajlottak és olyan súlyos kérdésekről kellett megállapodni, mint a kereskedelmi jogok, befektetések, vagy a pénzügyi szolgáltatások jövője.

“Itt nem győzelem vagy vereség a kérdés, hanem, hogy ki jár jobban és ki jár rosszabbul. Illetve, hogy vannak-e olyan megoldások, hogy mind a ketten jól járjunk. Ilyenkor nem nagyon vannak” – mondta. Mindenkinek komoly engedményeket kellett tenni – tette hozzá.

Orbán Viktor kiemelte, teljesült a magyar kormány célja, hogy megvédje a Nagy-Britanniában dolgozó magyarok érdekeit.

“Azok a magyarok, akik ma Angliában vannak, azok biztonságban vannak, az ő helyzetük nem romlott” – fogalmazott.

A miniszterelnök hangsúlyozta, a Brexit az Európai Parlament tavasszal lejáró öt éves mandátumának egyik legfontosabb kérdése, amelyben előkerül az európai vezetők felelőssége. “Az, hogy ki tehet a Brexitről? Vétlenek-e az Európai Unió mostani vezetői? A válasz az, hogy nem” – húzta alá.

Véleménye szerint felelősség terheli az unió vezetői a Brexit bekövetkezéséért.

Kiemelte: ha olyan uniós bizottsági elnököt választ meg az Európai Unió, akit a britek nem akarnak, mégis ilyen elnökkel kell dolgozniuk, az távolítani fogja őket az uniótól – mondta. “Nem lehet megtenni Európa második legnagyobb gazdaságával, hogy amikor nyíltan nem akar valaki egy pozícióba, akkor mi mégis arra a pozícióra beerőszakoljuk. Itt ez történt” – emlékeztetett.

Orbán Viktor második hibaként a migrációt említette. “Az történt, hogy a migránsokat beengedtük, a briteket meg nem tudtuk bent tartani. Fordítva kellett volna. A briteket bent kellett volna tartani, a migránsokat nem kellett volna beengedni. Ha a nyugat-európai országok nem engedték volna be a migránsokat, akkor a britek bent tudtak volna maradni az unióban. Ez azonban múlt idő és spekuláció, érdemes inkább a jövő felé fordítani a tekintetünket” – mondta a kormányfő az MTI jelentése szerint.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás