Kezdőlap Gazdaság Orbán Viktor: Kötcsei gondolatok. Jön a békeköltségvetés
No menu items!

Orbán Viktor: Kötcsei gondolatok. Jön a békeköltségvetés

Jön a békeköltségvetés, emelni fogjuk a béreket és a családtámogatásokat – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán Kötcsei gondolatok címmel közzétett bejegyzésében, hozzátéve: a békeköltségvetés középpontjában az áll, hogy 2025-ben Magyarországon 3-5 százalékos legyen a gazdasági növekedés.

A kormányfő úgy fogalmazott: “megvan a cselekvési terv. Bemutatva, bejelentve ugyan még nincs, nem vettük még politikai munka alá, de szoktunk rá úgy utalni, mint a békeköltségvetés, ami már bent van az íróasztalfiókban. Ez nagyjából így is van, és hogyha Matolcsy elnök  úr nem kényszerít rá bennünket, akkor idő előtt nem is kell előhúznunk”.

Ennek a békeköltségvetésnek vagy cselekvési tervnek a középpontjában az áll, hogy a 2025-ös évben feltoljuk a gazdasági növekedést a 3-5 százalékos sávba – írta, hangsúlyozva: olyan költségvetést kell csinálni, ami a pénzügyi egyensúly megőrzése mellett – ami a hitelminősítők meg az egész pénzügyi glóbusz miatt szükséges – képes 3-5 százalékos növekedést produkálni.

Ez az alapja mindennek, és szerintem erre képesek vagyunk – tette hozzá Orbán Viktor.

A miniszterelnök kiemelte: kell egy bérdinamika. A munkaadók és a munkavállalók egy nagyon dinamikus tárgyalást folytatnak éppen a következő évi bérekről. “Ebből a kormány próbál kimaradni, de láthatóan egy nagyarányú béremelkedésben fognak megállapodni a szakszervezetek a munkaadókkal, amire a kormány majd ráüti a pecsétet – nyilván a mi pénzünket is be akarják ide vonni, ami most mellékes –, de jól láthatóan egy többéves, jelentős minimálbér-emelkedésről szóló tárgyalássorozat zajlik ebben a pillanatban” – mutatott rá.

Orbán Viktor azt írta, hogy néhány területen a bérdinamikát már meg tudták indítani, ilyen az egészségügy, de most zajlik Magyarország történetének legnagyobb tanárbéremelése is, ami jövőre folytatódni fog.

A kormányfő hangsúlyozta azt is, hogy meg kell emelni a családtámogatások értékét, mert  a magas infláció felemésztette azok értékét.

2020 után, amikor a Coviddal elkezdődtek a bajok, akkor nem tudtuk követni a pénzromlás értékét az összeg növelésével, de ezt most be kell pótolni” – írta, kiemelve: meg kell kétszerezni a gyerekek utáni adókedvezmény mértékét a következő, 2025-ös évben, amire “Hankó miniszter úr már kidolgozta a terveket”.

“Nagy Márton miniszter úr pedig elég jól áll egy olyan kisvállalkozói program megindításával, ami hajaz a valamikori Széchenyi-tervre: ha te egy forintot befektetsz, mi is adunk mellé egyet. Tehát egy kis- és középvállalkozókat – nem a nagyokat – bevonó program is megvan” – olvasható a bejegyzésben.

Orbán Viktor közölte: egy ilyen gazdasági akciótervnek előfeltétele az összehangolt gazdaságirányítás.

“Minél többet hallgatjuk a jegybankelnök urat, annál inkább az az érzésünk, mintha ezzel ellentétes irányba haladnánk, de ez csak a látszat. Valójában jó ütemben haladunk egy összehangolt gazdaságirányítási rendszer felé” – összegzett a kormányfő.

Úgy fogalmazott: “kell egy Erhard, aki korábban Matolcsy György volt, amíg el nem ment jegybankelnöknek, aki a gazdasági és a költségvetési eszközöket egyszerre kézben tartó gazdasági csúcsminiszter, és ezt a cselekvési programot le tudja vezényelni.”

Ennek az embernek a személye összefügg azzal, hogy a március 1-jén sajnálatos módon bekövetkező jegybankelnöki szék megürülése milyen döntésekre sarkallja a kormányt. Nyilvánvaló, hogy aki odamegy, az nem lehet ez a csúcsminiszter, hogy egyenesen beszéljek. Az egyik gazdasági csúcsminiszter, a másik pedig jegybankelnök lesz” – áll a kormányfő bejegyzésében.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.
Hirdetés

Hírek

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult csütörtökön a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.