Hirdetés
Kezdőlap Hírek Ötmilliárd eurós alaptőke a Három Tenger Alapnak
No menu items!

Ötmilliárd eurós alaptőke a Három Tenger Alapnak

Ötmilliárd eurós alaptőkével még az idén létrehozzák a Három Tenger Alapot a 12 közép-európai országot tömörítő kezdeményezés infrastrukturális terveinek támogatására – jelentette a PAP hírügynökség.

A lengyel hírügynökségnek erről Beata Daszynska-Muzyczka, a BGK lengyel állami fejlesztési bank elnöke nyilatkozott kedden, aki előző nap a Három Tenger Kezdeményezés bukaresti csúcstalálkozóját metegelőző üzleti fórumon lengyel részről aláírta az alap létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot. A BGK a tervek szerint 500 millió euróval járul hozzá az alaphoz.

Az alapból közlekedési, energetikai és digitális elképzeléseket valósítanának meg. Ezek egy része – például a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) részeként épülő, a Balti-tengertől az Égei-tengerig húzódó, magyarországi szakaszán Miskolcot és Debrecent érintő Via Carpatia – már a megvalósítás szakaszába lépett.

Az alap Daszynska-Muzyczka szerint akár 30 évig is működhet, és hosszú távú projekteket támogat. “Mintegy 70, prioritást élvező feladatot tartunk szem előtt, összértékük az egész időszakban meghaladhatja a 100 milliárd eurót” – közölte a bankelnök.

A Három Tenger Kezdeményezés érintett országai

A lengyel BKG mellett az alap létrehozását célzó szándéknyilatkozatot öt másik tagállam – Csehország, Horvátország, Lettország, Románia és Szlovákia – fejlesztési intézményeinek képviselői látták el kézjegyükkel. “Ha más résztvevők később csatlakoznának, bármikor megtehetik” – mondta el a bank elnöke. A Három Tenger Kezdeményezés összesen 12 európai uniós tagállamot egyesít a Balti-, az Adriai- és a Fekete-tenger közötti térségben.

A BGK elnöke szerint a térség gazdasági érdekeinek összehangolását célzó kezdeményezés “egy eddig hiányzó láncszemet” jelent a térség kiegyensúlyozott fejlődésének támogatásában. Szerinte a régióban továbbá is a szükségesnél kevesebb a beruházás, különösen a nyugat-európai országokhoz képest. Arra is hivatkozott, hogy a 2020 utáni uniós költségvetés tervezete szerint térségünk az eddiginél alacsonyabb mértékben részesülne az EU-alapokból.

A PAP értesülése szerint a Három Tenger Alapot Luxembourgban fogják bejegyezni, állandó székhely nélkül működik majd, stratégiáját az igazgatótanács dolgozza ki. A testület rotációs rendszerben ül össze a Három Tenger Kezdeményezés tagországaiban. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás