Kezdőlap Bank Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?
No menu items!

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

Egyre magasabb összegeket kínálnak a magyarországi bankok fedezetlen személyi hitelként, ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak a 15 millió forintos felső összeghatár sem. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött személyi hitelek átlagos hitelösszege is sokat emelkedett az elmúlt időszakban, ráadásul ezt a folyamatot az Otthon Start Program is gyorsíthatja – vélik a Bank360 szakértői. Bár az ezzel kapcsolatos banki tapasztalatok vegyesek, van olyan hitelintézet, amely a program meghirdetése óta érzékelte az átlagon felüli személyi hitelek iránti érdeklődés élénkülését.

Míg egy évtizeddel ezelőtt nem volt olyan bank, ahol a személyi hitelek összegének felső korlátja meghaladta volna a 10 millió forintot, mostanra több banknál akár 15 millió forintot is felvehetünk. Legutóbb a K&H Bank jelentette be, hogy az eddigi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi hitel is elérhetővé vált náluk, de ugyancsak 15 millió forint a felső határ az Erste Banknál, a CIB Banknál és az OTP Banknál is.

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.

Eközben az újonnan felvett személyi hitelek átlagösszege is sokat emelkedett – a jegybanki adatok szerint 2017-ben 1,2 millió, 2019-2020-ban 1,8 millió forint körül alakult az átlagos hitelösszeg, ami a következő, válságokkal terhelt 2021-2023-as években elérte a 2,1–2,2 millió forint körüli összeget. A kamatkörnyezet csökkenésével pedig újra erőteljes növekedésnek indult az átlagos hitelösszeg, amely 2024-ben már 2,7 millió, az idei év eddig eltelt részében pedig 3,1 millió forint volt. Mindez azt jelenti, hogy 2017-hez képest 153,8 százalékkal emelkedett a személyi hitelek átlagos összege.

Ugyanakkor ez a növekedés kevésbé tűnik jelentősnek, amennyiben az átlagos hitelösszeget a nettó átlagkeresethez mérjük. 2017-es évben például 6,2 havi átlagkeresetnek felelt meg a személyi hitelek akkori átlagos hitelösszege, míg 2025-ben 6,5 havinak. Az átlagjövedelemhez képest tehát némileg emelkedett az átlagos hitelösszeg, ám ez az emelkedés nem különösebben jelentős (+4,8%).

Az Otthon Start is gyorsíthat a folyamaton?

A Bank360 szakértői szerint akár az Otthon Start Program is gyorsíthatja a személyi hitelek átlagösszegének emelkedését. Elképzelhető ugyanis, hogy a kedvező kamatozást látva olyanok is megpróbálkoznak a lakásvásárlással, akik egyébként nem rendelkeznek még az elvárt 10 százalékos önerővel. Természetesen a 100 százalékos hitelezést sem a bankok, sem a vonatkozó jegybanki szabályozás (HFM) nem teszik lehetővé, az ugyanakkor elképzelhető, hogy egy fiatal egyedülálló, vagy egy fiatal házaspár helyett a szülők vesznek fel nagyobb összegű személyi hitelt annak érdekében, hogy segíteni tudják a fiatalokat első ingatlanjuk megvásárlásában, így finanszírozva az önerőt.

A szakértői várakozások szerint az Otthon Start lakáshitel elsősorban a 60 millió forint körüli, használt ingatlanok iránti keresletet élénkítheti a leginkább, így a kereslet az akár 5-7 millió forintos fedezetlen személyi hitelek iránt is megnőhet.

A Bank360 által megkérdezett bankok közül van, ahol érzékelnek élénkülést a nagyobb összegű személyi kölcsönök iránt. Ilyen volt például az MBH Bank, igaz, a hitelintézet válasza szerint ez a fajta felfokozott érdeklődés nem csak az 5-7 millió forint közötti sávban figyelhető meg.

Az MBH Bank úgy nyilatkozott, hogy „az utóbbi időszakban jelentősen megnőtt az érdeklődés a nagyobb hitelösszegek iránt, ami egyaránt érzékelhető az 5–7 millió forintos sávban, valamint az ennél magasabb összegeknél is. Mindez az igénylések darabszámában, illetve a honlapi kalkulációkban is megmutatkozik.”

Ezzel szemben a K&H Banktól azt a választ kapta a Bank360, hogy nem tapasztaltak érdemi növekedést az átlagon felüli, 5-7 millió forintos személyi hitelek iránti keresletben. Hasonló választ adott az Erste Bank is, akik ugyancsak nem tapasztalták, hogy élénkült volna a kereslet az utóbbi időszakban.

Ha az átlagösszeg nem is, a kereslet még emelkedhet

Természetesen az Otthon Start Program úgy is növelheti a személyi kölcsönök iránti keresletet, ha maga az átlagösszeg nem mozdul el érdemben felfelé. Hiszen a megszaporodó lakásvásárlási ügyletek a kisebb összegű személyihitel-szerződéseket is nagyobb számban vonhatják maguk után, elvégre a költözéssel, lakásvásárlással járó kiadások miatt (költözés, ügyvédi díj, illeték, esetleges felújítás az új ingatlanban) a lakásvásárlók túlszaladhatnak az eredetileg kalkulált költségvetésen.

Ezek persze nem feltétlenül lesznek olyan nagy összegű hitelek, mint a fent vázolt eset 5-7 millió forintos kölcsönei, így az átlagösszeget nem fogják emelni, de a szerződésszámot annál inkább.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...

Az Intersport tulajdonosa látja a lehetőséget: tovább terjeszkedik Magyarországon a sportkereskedelmi lánc

Tovább folytatja magyarországi terjeszkedését az Intersport Magyarország: november 14.-én...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Hírek

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...