Kezdőlap Edukáció Özönlenek a kínai diákok a brit egyetemekre
No menu items!

Özönlenek a kínai diákok a brit egyetemekre

Az oktatás minősége és az iskolán kívüli élmények miatt választják rekordszámban kínai fiatalok a brit egyetemeket – olvasható a China News Service kínai hírügynökség jelentésében.

Persze van ennek egy sokkal prózaibb oka is – írják – hiszen a Brexit negatív következményeitől való félelem a brit egyetemek lobbi szervezetét arra késztette, hogy nagyobb sebességbe kapcsoljon a tengerentúli toborzó kampányával. És nem is eredménytelenül, mert a jelentésükre hivatkozva azt írja a tudósító, hogy a következő tanévben már minden öt tengerentúli egyetemi hallgatóból, egy kínai lesz Nagy-Britanniában.

A 2016/17-es tanévben például 95.000 kínai hallgató tanult brit egyetemeken, minden eddiginél nagyobb lélekszámú külföldi tanulócsoportként, mivel az utánuk következő Egyesült Államok „csak” 17.580 hallgatóval büszkélkedhetett. A beszámoló brit oktatási szakértőkre hivatkozva állítja, hogy szimpátiával követik a brit kormány azon törekvését, amellyel júniusban megkönnyítette a kínai diákok vízumszerzési eljárását.

A  brit egyetemek a költségvetésük közel 15%-át finanszírozzák az Európai Bizottság Horizon 2020 elnevezésű programjából – számszerűsíti a kínai hírügynökség a brit oktatási szektor félelmeit, hozzátéve, hogy nem is csodálható az az idegesség, amivel a Brexit elé néznek a brit egyetemek.

Arról nem is beszélve – hangsúlyozza a tudósítás – hogy az elmúlt években számos brit egyetem campusokat állított fel Kínában, amelyekben a brit oktatási rendszerben képzik a diákokat. Innen pedig egyenes út vezet a továbbtanulni vágyók számára az Egyesült Királyságba. És hogy teljes legyen a kép, a kínai hírügynökség idézi a University College London legfrissebb globális felsőoktatási  felmérését, amely megállapítja, hogy a külföldi diákok minden évben közel 20 billió fonttal, kb. 25,54 billió dollárral járulnak hozzá a brit nemzetgazdaság növekedéséhez.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...