Hirdetés
Kezdőlap Hírek Pályázatok, maffia módra. Nyolcszázmillió forintot csaltak el
No menu items!

Pályázatok, maffia módra. Nyolcszázmillió forintot csaltak el

Kommandósok segítségével húsz helyszínen végzett vizsgálatok alapján fogták el annak a bűnszövetkezetnek a tagjait, akik informatikai rendszer ígéretével 800 millió forint pályázati pénzt csaltak el a NAV nyomozóinak gyanúja szerint.

Bűnszövetségben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyolc ember ellen, akik a gyanú szerint nyolcszázmillió forint pályázati pénzt csaltak el – tájékoztatott a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense Haszon Dávid.

A napokban lezajlott bevetésen öt megyében húsz helyszínen, informatikus szaktanácsadók segítségével gyűjtöttek bizonyítékokat a nyomozók, nagy mennyiségű iratot, számítástechnikai eszközökön tárolt adatokat és ingatlanokat foglaltak le, valamint bankszámlákat zároltak. A gyanúsítottak elfogásában speciális kommandósok is közreműködtek.

Jelenleg négy gyanúsított letartóztatásban van, egy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

A bűnbanda által irányított cég nyertes uniós pályázatában arra vállalkozott, hogy ipari vészhelyzetek előrejelzésére kifejleszt egy mesterséges intelligenciával támogatott informatikai rendszert.

A projekt azonban nem jött létre, mert a budapesti csoport célja kizárólag az volt, hogy a vissza nem térítendő támogatást öncélúan használja fel. Erre utal, hogy a pályázathoz kapcsolódó tevékenységet egyáltalán nem végeztek, a szükséges önerővel nem rendelkeztek.

A több száz millió forintos támogatáshoz fiktív számlák felhasználásával jutottak hozzá.

Mindezeken felül a nem megvalósult tevékenységet körbeszámlázást színlelt banki pénzmozgásokkal is alátámasztották, és a projekt kapcsán nem létező kutatók és technikusok munkavégzését dokumentálták.

A kiutalt összeg sorsa egyelőre nem tisztázott, az azonban biztos, hogy nem a pályázat céljaira költötték a pénzt.

A színlelt pályázati tevékenységhez a még ki nem fizetett kétszázmillió forintos támogatás kiutalását megakadályozták a NAV pénzügyi nyomozói.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.