Kezdőlap Hírek Pénzmosás miatt vádat emeltek egy nő ellen Szegeden
No menu items!

Pénzmosás miatt vádat emeltek egy nő ellen Szegeden

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki 2018 januárja és júliusa között céges bankszámlákra külföldről átutalt pénzösszegek tisztára mosására bírt rá két férfit, akiktől később 167,5 millió forint, bűncselekményből származó pénzt vett át – közölte a főügyészség helyettes szóvivője.

Saághy Flóra közölte, a nőt különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével vádolják.

A nőt és a két férfit egy közös ismerősük 2018 év elején ismertette össze. A vádirat szerint a nő a két vállalkozóval megállapodott, hogy az érdekeltségi körükbe tartozó két gazdasági társaság bankszámláira külföldről nagyobb összegű átutalásokat fogadnak, amelyekkel jutalék levonása után elszámolnak vele.

Ezután fél év alatt ismeretlenek által becsapott külföldi cégek képviselői hét alkalommal utaltak több tízmilliós – esetenként 10,5 millió és 154 millió forint közötti – összegeket a két vállalkozás számlájára.

A pénz egy részét a jóváírásukat követően készpénzben a két elkövető felvette a céges számlákról. Nagyobb részét viszont internetbank útján, azonnali átutalásokkal hét, a rendelkezésük alatt álló céges és lakossági bankszámla között előbb több alkalommal körbeforgatták, és az immár legálisnak látszó összegeket csak ezután vették ki a számláról.

A két férfi összesen végül csaknem 200 millió forintot szerzett meg, amelyből 30 milliót megtartottak, míg a fennmaradó összeget átadták az őket megbízó nőnek egy benzinkútnál.

A két cégvezető ellen már korábban vádat emeltek, az ügyészség vádiratában indítványt tett a bűnügyek egyesítésére, hogy a Szegedi Törvényszék egy eljárásban tárgyalhassa – közölte a helyettes szóvivő.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás