Kezdőlap Cégvilág Plusz ötmillió részvénnyel lesz a BÉT-en az OTT-One
No menu items!

Plusz ötmillió részvénnyel lesz a BÉT-en az OTT-One

Az OTT-One megkötötte eddigi működésének legnagyobb összegű szerződését, közel 2 milliárd forint értékben információbiztonság-technológia fejlesztésekről. A vállalat 5 millió részvénnyel nyilvános kibocsátást hajt végre a Budapesti Értéktőzsdén.

Közölték: az IT-szerződést egy magyar megrendelővel írták alá, a megrendelés speciális és innovatív informatikai, valamint információbiztonsági fejlesztésekről szól. A fejlesztési munkálatok bizonyos részei 2020-ban teljesülnek, ugyanakkor a vállalat szerint a fejlesztések több mint fele még idén megvalósul.

A megrendelés összértéke több száz millió forinttal meghaladja a 2018-as teljes árbevételt – mondta Májer Bálint, az OTT-One vezérigazgatója. A jövőben azon dolgoznak, hogy minél több hasonló volumenű szerződést kössenek, akár külföldön is – tette hozzá.

A közel egy hónapja bejelentett nyilvános aukció során megvásárlásra felkínált 3 millió részvény – a megnövekedett befektetői érdeklődések tekintetében – kevésnek bizonyult, így a menedzsment jelenlegi álláspontja szerint nagyjából 5 millió részvényt értékesít majd a társaság. Mivel 5 millió darab részvényt a jelenlegi tulajdonosi kör nem tud az OTT-One Nyrt. rendelkezésére bocsájtani, így – visszautasítva az iSRV Zrt. kölcsönügyletre vonatkozó ajánlatát – nyilvános aukció helyett nyilvános részvénykibocsátás keretében emel tőkét a vállalat.

A jegyzési időszakra az összevont tájékoztató Magyar Nemzeti Bank általi jóváhagyását követően, várhatóan 2019 őszén kerülhet sor. Az igazgatóság részvényenkénti minimum 250 forintos áron tervezi a kibocsátást.

Közölték: a nyilvános tranzakció kettős célt szolgál, a befolyt forrásból a vállalat egyrészt a jövőbeni növekedési terveit finanszírozza majd, másrészt pedig – amennyiben a tranzakció során minimum 100 millió forint összegben jegyeznek részvényt a befektetők -, teljesül a BÉT Prémium kategóriájába történő átlépés egyetlen, eddig még nem teljesített feltétele is. Ugyanakkor a vállalat csak a standard kategóriában való működésből levont tapasztalatokat követően fogja kérvényezni a társaság törzsrészvényeinek átsorolását a prémium kategóriába.

A magyar tulajdonú OTT-One Nyrt. fő tevékenységei a streaming, a high-tech biztonságtechnika, az e-learning, a blockchain rendszerek, az e-sport és az Ipar 4.0 megoldások köré csoportosulnak. Az OTT-one videóstreaming szolgáltatást fejleszt és üzemeltet, egyebek közt olyan cégekkel áll üzleti kapcsolatban, mint a Telenor, a Sony leányvállalata, a Columbia Pictures és a TV2.
A társaság 2018-ban eddigi legjobb eredményét érte el, árbevétele 2016 óta megduplázódott, adózott eredménye háromszorosára nőtt 2018-ra. Tavaly 1,7 milliárd forintra nőtt az árbevétele az előző évi 1,15 milliárd forint után. A vállalat 2010 óta a Budapesti Értéktőzsde kibocsátója, részvényeivel a BÉT standard kategóriájában kereskednek május óta.
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az ÁKK mandátumot adott ki egy kínai devizakötvény kibocsátás megszervezésére

Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) a júliusban módosított finanszírozási terve alapján mandátumot adott egy kínai renminbiben denominált, elsősorban kínai intézményi befektetőknek ajánlott devizakötvény ("pandakötvény") kibocsátásának megszervezésére Magyarország részére

Temesvár – Szabad városban szabad szellem

A Visit Timișoara meghívására és a HotelPremio Group szervezésében utaztunk a JAZZx fesztiválra, amely nyári zenei életének csúcspontja, ahol a jazz találkozik a funk és az elektronikus hatások szabadságával különböző terekben, izgalmas művészeti helyszíneken.

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

A jegybank felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését
Hirdetés

Hírek

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.