Kezdőlap Agrár Pulykaágazat. Az európai versenyképesség növelése a cél
No menu items!

Pulykaágazat. Az európai versenyképesség növelése a cél

Stabil a pulykaágazat helyzete az idei nem túl kiemelkedő év ellenére, ugyanakkor a versenyképességének növelése és a fogyasztásösztönzés döntő jelentőségű a jövő szempontjából – közölte a Magyar Pulykaszövetség.

A szövetség az amerikai hálaadás ünnepének apropójából ismertette, hogy Magyarországon a pulykaágazat stabilitása annak köszönhető, hogy a felvásárlási árak igazodnak a piaci folyamatokhoz, a költségek jelentős részét kitevő takarmányárakhoz. Az idén a tavaszi nehéz időszakot július végével keresletnövekedés váltotta fel, ennek következtében csökkentek a raktárkészletek, ami stabilizálta az árakat és lehetőséget teremtett a felvásárlási árak emelésére is. A felvásárlási piacot a 44. héten kilogrammonként 370-382 forintos árak jellemezték.

Közölték, a termelt pulykahús mennyisége folyamatosan csökken: az idei mintegy 100 ezer tonna 30 ezerrel alacsonyabb a tíz évvel ezelőttinél.

Az export is valamelyest mérséklődött: a 2016-os 31 ezer tonnával szemben tavaly mintegy 26 ezer tonna volt a külföldön értékesített pulyka mennyisége, a belföldi értékesítés pedig meghaladta a 32 ezer tonnát – tették hozzá.

A Pulykaszövetség szerint az ágazatot leginkább az egyre erősödő európai versenytársak fenyegetik. Az unión belül ugyan stagnál a pulykatermelés mennyisége, ám annak megoszlása jelentősen átalakult. A két legnagyobb termelő, Franciaország és a Németország csökkenő tendenciát mutat, ezzel szemben hatalmas iramban fejlődik Olaszország és Spanyolország. A leglátványosabb fejlődést Lengyelország produkálta: hat év alatt az Európai Unió legnagyobb pulykatermelőjévé vált, évente több mint 450 ezer tonna pulykahúst vágnak.

A munkaerő hiánya a pulykaágazatban is kihívást jelent a szövetség szerint, továbbá úgy vélik, szükséges lenne támogatni a beruházásokat és fejlesztéseket annak érdekében, hogy a hazai, többségében családi vállalkozások ne csak belföldön legyenek erősek, hanem külföldi terjeszkedésben is gondolkodhassanak.

Az MTI-nek küldött közleményben megjegyzik, hogy Magyarország 2004-2008 között az egy főre jutó 6,5 kilogrammos fogyasztással még a világ harmadik legnagyobb pulykafogyasztó nemzetének számított, jelenleg azonban a becsült átlagos 4-4,5 kilogrammos fogyasztással már nem tartozunk a világ élvonalába.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...