Kezdőlap Gazdaság Raiffeisen: lassul, de gyors marad a felzárkózás üteme
No menu items!

Raiffeisen: lassul, de gyors marad a felzárkózás üteme

A magyar gazdaság lassulásának jelei már az idén láthatóvá válnak, de az év második felében és jövőre is folytatódik a gyors felzárkózás. A kérdés az, vajon meddig képes kitartani a lendület – fejtette ki Török Zoltán, a Raiffeisen Bank Zrt. vezető elemzője.

Kiemelte: a magyar gazdaság a magas nyomású gazdaság jeleit mutatja, amelyre a tartósan alacsony munkanélküliségi ráta, a gyorsan növekvő bérek, az emelkedő infláció, a magas beruházási ráta és az átlagos trend feletti gazdasági növekedés jellemző. A magas nyomású gazdaság mindig egy mélyebb válságot követő elhúzódó és lassú kilábalási időszak után következik be – tette hozzá.

Török Zoltán

A Raiffeisen elemzése szerint 2019 második felében már várhatóan láthatók lesznek a növekedés lassulásának jelei: idén 4,2 százalékos, 2020-ban pedig 3,1 százalékos GDP-növekedési ütemre számítanak a bank szakértői, ezzel együtt gyors marad a magyar felzárkózás folyamata.

Az elemző jelezte, a maginfláció a következő negyedévekben még magasabbra megy fel, a Központi Statisztikai Hivatal által számított maginfláció átmenetileg 4 százalék fölött tetőzik majd, miközben a Magyar Nemzeti Bank által figyelt adószűrt maginfláció 4 százalék körül mozoghat a második félévben. A világ nagy jegybankjainak a lazító politikája miatt az MNB addig halogatja a kamatemelést, ameddig csak lehetségesnek ítéli – mondta a vezető elemző.

Török Zoltán közölte: a monetáris politika 5-8 negyedéves távlatában a mostani információk alapján nem indokolt a kamatemelés, a bankközi kamatok szintje 2019 hátralévő részében és 2020-ban egyaránt a mostanihoz közeli mértékű lesz, rendkívül alacsony marad. Az infláció idén éves átlagban 3,2 százalék, jövőre 2,5 százalék lesz.

Elmondta, az euró árfolyama az idén és jövőre is 320 forint körül mozoghat.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás