Kezdőlap Turizmus Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját
No menu items!

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából 9 magyar város városnéző kisvonatai tematikus irodalmi utazásokat indítanak. A Jókaihoz kötődő helyszínek – például Debrecen, vagy Pápa – a nagy író életének meghatározó pillanatait idézik fel. A „RECO” Alapítvány kezdeményezésében a nosztalgiajáratokon Bánffy Edit és Papp István előadásában irodalmi hanganyag hallható. A programot Praznovszky Mihály irodalomtörténész szakmai közreműködésével állították össze. A szervezők célja, hogy a szépirodalom és Jókai Mór személyes élete iránt is felkeltsék az érdeklődést, különös tekintettel a Laborfalvi Rózával közös emlékekre.

Balatonfüred, Berettyóújfalu, Debrecen, Győr, Kecskemét, Pápa, Székesfehérvár, Tata és Vác városnéző kisvonatai előre meghirdetett időpontokban Jókai tematikával bővítik szolgáltatásukat. Az író vasúthoz való kötődése inspirálta a „RECO” Hagyományalapú Környezetvédelemért Alapítványt a különleges járatok elindítására.

A tematikus utazások során az egyes városokhoz kötődő Jókai-emlékek kerülnek fókuszba. Debrecenben az újságíróvá válás, Győrben az édesapához köthető események, Pápán a Petőfi Sándorhoz fűződő barátság, Székesfehérváron a Vörösmarty Mihály kapcsolat, Berettyóújfaluban pedig a nagyváradi Ady-találkozás szolgál témául.

A civil szervezet elnöke Praznovszky Mihály irodalomtörténésszel egyeztette a nosztalgiajáratokon elhangzó, Bánffy Edit előadóművész és Papp István színművész által stúdiókörülmények között rögzített anyagot.

Petrányi-Szöőr Anna elmondta, hogy a főleg romantikus történetekre épülő szépirodalmi utazás ötlete a balatonfüredi Jókai villában született meg.

Már korábban fontolgattuk Ráth Viktóriával, a Kultúrtörténet Polgárai Alapítvány elnökével a Debrecenben megvalósított lírai utazások Jókai Mór prózáival való bővítését” – fogalmazott a civil szervezet elnöke.

Ráth Viktória hozzátette, hogy a kecskeméti joghallgatói évek egyszerre humorosak és tanulságosak, így az anekdotákat vélhetően nyáron is szívesen hallgatják az irodalmi barangolás résztvevői. „Fontosnak tartottuk, hogy Jókai Mór, Eötvös Károly, Kosztolányi Dezső, Krúdy Gyula és Praznovszky Mihály írásai könnyeden, ugyanakkor magas előadóművészi színvonalon állítsanak emléket az írófejedelemnek.”

Petrányi-Szöőr Anna hangsúlyozta, hogy a szervezésben kiemelt szerepet kapott, hogy a regélő kalandozás sorozatot áthassa Laborfalvi Róza és Jókai Mór családi életének kellemes hangulata, konyhájának illata, így a látogatók a nagy író személyesebb oldalával is megismerkedhetnek.

Balatonfüred, szeptember 20., szombat 17.30
Debrecen, július 26., szombat 17.30.
Kecskemét, augusztus 2., szombat 18 óra
Székesfehérvár, augusztus 5., kedd 18 óra
Győr, augusztus 9., szombat 18 óra
Vác, augusztus 10., vasárnap 18 óra
Tata, augusztus 16, szombat 18 óra
Pápa, augusztus 17., vasárnap 18 óra
Berettyóújfalu, augusztus 22., péntek 17.30

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.

SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója - idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest.

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.