Kezdőlap Pénzvilág Románia is kilép a budapesti székhelyű orosz bankból
No menu items!

Románia is kilép a budapesti székhelyű orosz bankból

Az NBB székháza aa budapesti Clark Ádám téren. Fotó: MTI/Kovács Attila

A román kormány két törvénytervezetet fogadott el szerdai ülésén, amellyel kezdeményezi az ország kivonulását a Nemzetközi Beruházási Bankból, valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankból (IBEC) – jelentette be Adrian Caciu román pénzügyminiszter.

Közölte, hogy a két tervezet a parlament asztalára kerül, amely gyorsított eljárásban fog dönteni.

Bukarest az orosz-ukrán háború hatására már március elején bejelentette, hogy kivonul a két orosz bankból. Akkor Caciu elmondta: Románia határozottan támogatja az Oroszországgal szemben elfogadott európai uniós szankciókat, hiszen fontos, hogy ebben a válságban minden tagállam hozzájáruljon az EU alapvető értékeinek védelméhez.

Arra a kérdésre, hogy miért vártak mostanáig a döntéssel, Caciu elmondta: a lépést elő kellett készíteni, hogy minden fél fel tudjon rá készülni, és csökkentsék az ezzel járó kockázatokat. Ezzel arra utalt, hogy a román magánnyugdíjalapoknak e bankokban kitettségük van. Caciu hangsúlyozta, hogy a döntés hivatalossá válása után kezdődnek el a kivonulási tárgyalások, amelyek során arra törekszenek, hogy “a lépés hatása a lakosságra semleges legyen“.

A miniszter közölte, hogy álláspontjukat összehangolták Lengyelországgal, Csehországgal, Szlovákiával és Bulgáriával.

A jelenleg budapesti székhelyű, 1970-ben alapított Nemzetközi Beruházási Bank részvényesei között van Bulgária, Kuba, Csehország, Magyarország, Mongólia, Románia, Oroszország, Szlovákia és Vietnam. Az IBEC a volt KGST elszámoló és finanszírozó bankja, központja Moszkvában van, részvényesei között van Oroszország, Bulgária, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Csehország, Mongólia és Vietnam.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,