Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Románia. Több pénzt hoztak a vendégmunkások, mint a beruházók
No menu items!

Románia. Több pénzt hoztak a vendégmunkások, mint a beruházók

Román vendégmunkások Németországban. Fotó: Patrick Pleul/dpa/AFP

A külföldön dolgozó román vendégmunkások az idei év első nyolc hónapjában 2,3 milliárd eurót küldtek haza, míg a külföldi beruházások csak 1,4 milliárd eurót tettek ki ebben az időszakban – közölte a Mediafax hírügynökség a Ziarul Financiar gazdasági lapra hivatkozva.

A gazdasági szaklap szerint a román diaszpórát azzal vádolták, hogy behozta a koronavírust az országba, hogy beleszól a választásokba, pedig nem is otthon adózik, hogy “szolgának szegődik a külföldiek spárgaültetvényein“.

Ugyanakkor a külföldön dolgozók több pénzt hoztak a világjárvány idején, mint a külföldi beruházók, ennek köszönhetően pedig finanszírozható maradt a költségvetési hiány, és a lej árfolyama idén alig két százalékkal romlott az euróhoz képest.

A külföldön dolgozó románok az utóbbi tíz évben is több pénzt – 37,3 milliárd eurót – küldtek haza Romániában maradt családtagjaiknak, mint amennyi – 34,5 milliárd euró – külföldi beruházásokból érkezett az országba.

A román jegybanktól származó adatokból kiderül, hogy az utóbbi négy évben a beruházások összege valójában már meghaladta a diaszpórától származó pénzt, a világjárvány idején azonban a beruházások 67 százalékkal, míg a vendégmunkások hazaküldött támogatása csak 13 százalékkal esett vissza.

A Ziarul Financiar szerint a diaszpóra hozzájárulása Románia fejlődéséhez meghaladta az Európai Unióét is: az ország 2007-es csatlakozása óta az unió más országaiban munkát vállaló román állampolgárok 56,8 milliárd eurót küldtek haza, míg Románia – a felhasznált támogatásokból kivonva befizetései összegét – eddig 39,6 milliárd euró nettó támogatást kapott az EU-tól.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.