Hirdetés
Kezdőlap Hírek Rontással zsaroltak. Egy jósnőként tevékenykedő férfit és mágus élettársát ítélték el
No menu items!

Rontással zsaroltak. Egy jósnőként tevékenykedő férfit és mágus élettársát ítélték el

Nem jogerősen több százezer forint pénzbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék két, egymással élettársi kapcsolatban élő, büntetett előéletű férfit.  A pár, akik magukat  jósnőnek illetve mágusnak nevezték, rontáslevételért pénzt követeltek egy “ügyfelüktől”.

Az elsőfokú bíróság önbíráskodás miatt fejenként 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki a magát közösségi oldalakon Rozália vagy Delfina jósnőnek, illetve Vaszilij mágusnak kiadó két férfit. A mostani másodfokú ítéletben azonban a minősítést a törvényszék zsarolással is kiegészítette.

A Nógrád megyében élő B. Ottót, illetve élettársát, a korábbi tárgyalásokon egy internetes hírportál szerkesztőjeként bemutatkozó B. Lászlót önbíráskodásban és zsarolásban társtettesként ítélte el a törvényszék, amiért egy zalaegerszegi férfitól – miután “levették” a családjáról a rontást – 80 ezer forintot szereztek meg többszöri fenyegetéssel.

A magát Rozáliának vagy Delfinának kiadó férfi és élettársa, “Vaszilij mágus” közösen, egy nevet használva kínált az interneten ezoterikus szolgáltatásokat, amelyekre a zalaegerszegi sértett is rátalált. A rágalmazás, valamint más ügyek miatt korábban már elítélt vádlottak – akik közül csak a másodrendű jelent meg az ítélethirdetésen – azt állították, hogy jövendőmondással és rontáslevétellel foglalkoznak, s mivel szerintük a sértetten és a családján átok van, 45 ezer forintért hajlandóak levenni a rontást, hogy megakadályozzák a családban várható haláleseteket.

A sértett a távollétében végrehajtott “rontáslevétel” után – anyagi helyzete miatt – nem tudta kifizetni a szeánszért kért 45 ezer forintot. A “jósnő” és a “mágus” emiatt telefonon és a közösségi oldalon többször is azzal fenyegetőzött, hogy “visszateszik” a családjára az átkot, meghalnak a hozzátartozói, ő pedig rács mögé vagy a ravatalra kerül, ha nem fizet.

Az elvégzett “szolgáltatás” és az ahhoz szükséges holmik ellenértékét, továbbá a szerintük időközben felmerült ügyvédi költséget követelték, összesen 80 ezer forintot, amit a fenyegetések hatására az ezoterikus tanokkal kapcsolatban hiszékeny sértett végül átutalt. A vádlottak ezután további 60 ezer forintot követeltek a sértettől, de az időközben erről értesülő felesége ennek megfizetését megakadályozta és feljelentette a két férfit.

A fejenként 300 ezer forint pénzbüntetés mellett összesen közel 100 ezer forint vagyonelkobzást is elrendelt a bíróság. Az ítélet egyelőre nem jogerőse, mert az ügyész és a védő is fenntartotta a három nap gondolkodási idő lehetőségét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...