A cégautók módosult költségelszámolási szabályai, és az áfa 50 százalékos "könnyítése" mellett az új Növekedési Hitel Program is kedvező változást hozott. Az is egyértelmű, hogy a cégautó munkaerő megtartó szerepe egyre inkább erősödik.
A sikeres modellpaletta és az elkötelezett csapatmunka mellett a rendkívül következetes gazdálkodásra épülő piacpolitikának is köszönheti a Ford, hogy 2018-ban is, mint a globális gazdasági válság első évében, 2009-ben a teljes piaci értékesítést tekintve megszerezte a magyarországi piacvezető pozíciót. Az elmúlt évtizedben többször sikerült az élre törniük. Az interjúban Szamosi Viktor, a Ford Magyarország ügyvezető igazgatója erről, és a jövőről is beszél.
Több száz órányi tesztvezetés után független szakértők megválasztották a 2019-es év autóit a jelenleg is zajló detroiti autószalonon, ahol a látogatók is megismerkedhetnek az észak-amerikai kategóriagyőztesekkel.
Bemutatták az Infiniti 10 tanulmányautót az Észak-amerikai Nemzetközi Autószalonon a detroiti Cobo Csarnokban 2019. január 15-én, az esemény második sajtónapján.
Új megoldást választott a Volvo eladásainak és vevőkörének bővítésére. Világszerte be kívánja vezetni a „Ne vedd meg ezt az autót” megoldást, amit Németországban plakátjain már hirdet is. 2025-re az eladásaik felét már előfizetéssel kívánják értékesíteni.
A BMW Vision iNEXT néven mutatja be futurisztikus tanulmányautóját, amely a november 30. és december 9. között zajló Los Angeles-i Autószalonon ünnepli világpremierjét.
Új gépjárművédelmi technológiai megoldást dolgozott ki az Antenna Hungária Zrt. és a P.T.B. Pajzs Kft. az autólopások visszaszorítására, egyszerre több titkosítási kulcsot alkalmaznak.
Az Opel már messze több mint amit a régi szlogen – Opel, sosem kop’ el – állít, tartja Tüttő László, az Opel Magyarország új hálózati értékesítéssel foglalkozó kereskedelmi igazgatója, aki kulcskérdésnek tartja, hogy megújuló modellpalettájával a márka újabb vásárlói rétegek, köztük a fiatalabb korosztály felé is vonzóbbá válik.
A BBC vezető üzleti híreként jelenti a Nissan közleményére hivatkozva, hogy a Nissan elnökét, Carlos Ghosnt letartóztatták. A vádak szerint kozmetikázta a fizetési csomagját, valamint magáncélra használta a társaság vagyonát.
A kormányzati és iparági, illetve a kutatás-fejlesztésben érdekelt partnerek osztották meg egymással az elektromos és intelligens mobilitás biztonsági rendszereivel kapcsolatos koncepcióikat a napokban tartott konferencián.
A modellek formavilágán még kevésbé látszik, de az elektromos autók megjelenése nagyban megváltoztatja az autógyártást. A biztonság miatt azonban nem kell aggódni, a kocsik felépítésének szabadsága ugyanis drasztikusan javítja az ütközésbiztonságot.
A zalaegerszegi, e-autók számára épített tesztpályán az első négy partner már teszteket végzett. Több száz cég érdeklődik a Zala Zone iránt - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.
Az év első nyolc hónapjában 6,3 százalékkal nőtt a magyarországi járműgyártás termelése; ehhez a teljesítményhez elengedhetetlen a korszerű tudással rendelkező szakemberek munkája - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a Mercedes Benz Academy átadásán Kecskeméten.
A devizahitelek jórészének kifutása mellett az alacsony kamatkörnyezet és a növekvő jövedelmek is jót tesznek az új autópiacnak, ami idén már jelentős növekedést produkál – véli Erdélyi Péter Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) ügyvezető elnöke.
Az szinte már unalomig ismert, hogy plusz 7 Celsius-fok alatt a biztonságunk érdekében érdemes téli abroncsra váltani. Azt már kevesebben tudják, mi áll a jó tanács mögött: a MARSO szakembere szerint a szó szoros értelmében életbevágó a különbség.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek