A Volkswagen dél-afrikai érdekeltségének igazgatója, Thomas Schäfer veszi át a Škoda vezetését, és a tömegtermék modellekre összpontosítja a cég profilját - jelentette be a Volkswagen AG.
A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon lehet védekezni a koronavírus-fertőzés ellen: maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ellenőrzése - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa.
A 2020-as Nyári Olimpia 2021-re halasztott megrendezése egyre bizonytalanabb. Milliók a világ minden tájáról, zsúfolt stadionok és tömegközlekedés – virulógiai veszélyek sokasága. COVID-védőoltás nélkül egyre bizonytalanabb, hogy Tokió megrendezheti-e a világ legrangosabb sorteseményét.
A szárazság miatt tűzgyújtási tilalom lesz érvényben szombattól Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Augusztus elsején lép életbe az Európai Unió és Vietnam között létrejött kereskedelmi megállapodás, amely szinte valamennyi vámot eltörli a felek közötti áruforgalomban - közölte az Európai Bizottság.
A Digi szerint a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által kiszabott bírság, illetve annak mértéke nem áll arányban a társaság eljárási, adminisztratív mulasztásának súlyával, ezért kezdeményezi a végzés bírósági felülvizsgálatát - közölte a távközlési szolgáltató.
Rosszindulatú daganatok kialakulásához vezethet a sütéskor keletkező akrilamid nagy dózisú, tartós fogyasztása - hívta fel a figyelmet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének főtitkára.
Évente átlagosan 68 kilogrammnyi élelmiszert dobnak ki fejenként az emberek Magyarországon, az uniós átlag ennél jóval magasabb - mondta Keleti Marcell, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari igazgatója.
A második negyedévben 34 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest, és elérte a 188 milliárd forintot az online vásárlások összege Magyarországon - derült ki a Jófogás kereskedelmi portál és a GKI Digital tanácsadó cég összesítéséből.
Minden harmadik, azaz globálisan körülbelül 800 millió gyerek vérének ólomszintje éri el vagy haladja meg azt a deciliterenkénti öt mikrogrammot, ami már beavatkozást igényelne a súlyosabb idegrendszeri károk elkerülése érdekében - derült ki az UNICEF tanulmányából.
Romániában az 1200-at közelíti az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzések száma, a fertőzési gócok túlterhelt kórházaiban kialakult személyzethiány pótlása érdekében a szaktárca a héten megkezdi orvosok és ápolók ideiglenes áthelyezését.
Hátrányos, káros intézkedéseket hozott a nemzeti légiforgalmi irányító szolgálatok számára a koronavírus-járvány idején az Eurocontrol, rosszabb helyzetbe sodorta őket - derült ki a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgató szavaiból.
Világszerte átlagosan csaknem két évvel csökkenti a várható élettartamot a légszennyezettség az AQLI (Air Quality Life Index), a légszennyezettségnek való kitettség és a rövidülő élettartam közötti ok-okozati összefüggést számszerűsítő index szerint.
A legutóbbi, nagyjából 16 ezer évvel ezelőtt bekövetkezett jégkorszak óta fennmaradt tengeri moszatokat fedeztek fel a kutatók Skócia, Írország és Franciaország partjainál.
A Gazdasági Versenyhivatal módosította a Digi-Invitel fúziót jóváhagyó, idén tavasszal kiadott határozatát és egyúttal 20 millió forint eljárási bírságot szabott ki a Digire ismételten hibás információ-szolgáltatás miatt.
Egyre több föld- és környezetvédő esik áldozatául gyilkosságnak a világon. A leggyászosabb év a tavalyi volt, amikor 212 eset vált ismertté - állítja jelentésében a Global Witness nevű brit NGO szervezet.
Két év után ismét csődvédelmet kért a Remington Outdoor Co. Inc., az egyik legnagyobb és legrégebbi amerikai kézilőfegyver-gyár annak érdekében, hogy adósságának átütemezéséről tárgyalhasson hitelezőivel - jelentette be a cég.
Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.
A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek