Kezdőlap Hírek

Hírek

KSH: 4,5 millióan dolgoznak – alacsonyan a munkanélküliség

Az idei első negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer volt, 62 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek átlagos létszáma 166 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalék volt.

Sztrájkolnak a SAS pilótái – budapesti járatot nem töröltek

Egyelőre nem érinti a Budapestre érkező és innen induló járatokat a skandináv légitársaság (Scandinavian Airlines - SAS) pilótáinak sztrájkja, a bud.hu portál szerint.

Aukción Darth Vader jelmeze – kétmillió dollárt adhatnak érte

Akár a kétmillió dolláros leütési árat is elérheti a Bonhams aukciósház Los Angeles-i árverésén egy 1979-ben készült teljes Darth Vader-jelmez, amelyet a Csillagok háborúja-filmek premierjein és rajongói találkozókon használtak.

Baranya. 150 milliós költségvetési kárt okozhatott egy őrző-védő cég

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága tizenöt ember ellen, akik a gyanú szerint 150 millió forinttal károsították meg a költségvetést.

Kormánytámogatás – Háromezer új munkahely 43 milliárd forintból

Az év első négy hónapjában 23 cég kapott magyarországi gyáralapításra összesen 43,3 milliárd forintot a külgazdasági tárcától egyedi kormánydöntéssel - írja a Világgazdaság.

Varga: komoly a magyar cégek iránti kereslet Kazahsztánban

Kazahsztán és Magyarország gazdasági együttműködése évről-évre erősödik, amelyben a következő szintet a kölcsönös beruházások és a magyar-kazah vegyesvállalatok létrejötte jelenti - jelentette ki Varga Mihály a magyar-kazah üzleti fórumon Nurszultanban.

Amerikai gazdaság. Négy éve nem látott erősségű első negyedév

A vártnál jóval nagyobb mértékben növekedett az amerikai gazdaság az idei első negyedévben, jóllehet erős ellenszelek hátráltatták, így a világgazdasági növekedés lassulása, a kereskedelmi feszültségek fokozódása és a rekordhosszúságú részleges kormányzati leállás.

Járást segítő “okosnadrágot” mutattak be Svájcban

A mozgásukban korlátozottak járását segítő "okosnadrágot" mutatott be a Zürichi Alkalmazott Tudományok Egyeteme (ZHAW). A prototípus segítheti például az agyvérzésen átesett és mozgásukban korlátozott pácienseket...

Gorilla-szelfi. Kiderült, hogyan készült a nem mindennapi fotó

A vadőrnél lévő mobiltelefont meglátva vágta pózba magát az a két nőstény gorilla, amely két lábra állva szelfizett gondozóival a múlt hétvégén a Kongói Demokratikus Köztársaságban működő Virunga Nemzeti Parkban.

Pápai agrárexpó – fókuszban a generációváltás és a klímaváltozás

A 23. pápai agrárexpó az eredmények bemutatásán túl jó alkalmat teremt arra, hogy felhívja a figyelmet az ágazat előtt álló olyan kihívásokra, mint a generációváltás, a klímaváltozás és az uniós támogatáspolitika kedvezőtlen átalakítása.

Szijjártó: a Huawei segítheti a magyar gazdaság dimenzióváltását

Magyarország nemzetgazdasági és stratégiai érdekének nevezte a jó együttműködés folytatását a Huawei kínai távközlési óriásvállalattal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben.

Pelenkázó- és szoptatóhelyeket is jelöl a családi mobilapp

Családbarát, pelenkázó- és szoptatóhelyiséget is működtető intézmények, szolgáltató- és bevásárlóközpontok listáját tartalmazó mobilapplikációt mutattak be Budapesten. Az alkalmazás elsősorban a kisgyermekes szülőket segíti majd.

Kerékpárral a Balatonnál – télen-nyáron, több száz kilométeren

Egész évben szolgáltatásokat és programokat kínáló kerékpáros turisztikai fejlesztések indulnak a Balaton térségében új útvonalak és kiszolgáló létesítmények kialakításával - közölte a Magyar Kerékpáros...

Novák: megvan a százezredik csokos család, jön a babaváró támogatás

A családvédelmi akcióterv keretében júliustól bővülnek a családtámogatási formák, és továbbra is elérhető a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), amelyet már több mint százezer család igényelt.

Ukrajnát is elérte a szennyezett orosz olaj – leállt a szállítás

Ukrajna leállította az orosz olaj szállítását a Barátság kőolajvezetéken - írta az ukrán Unian hírportál.

Gabonafélék. Drágulást hozhat a terméskiesés és az öntözés

Az aszály miatt bizonytalanná vált a gabonatermesztés jövedelmezősége idén, a várható 15 százalékos terméskiesés mellett az Alföldön megkezdték a búzatáblák öntözését, ami a költségeket növeli.

MÁV: indul az előszezon – járatsűrítések a balatoni vonalakon

Minden eddiginél korábban kezdődik a vasúti turisztikai szezon, a MÁV-START szombattól több járatot indít a balatoni vonalakon.

Tovább fogy a magyar: kétszer annyi halálozás, mint születés

Növekedett a természetes fogyás 2019 első két hónapjában, miután 5,1 százalékkal kevesebb gyermek született és 11 százalékkal többen haltak meg az előző év azonos...

Drágább lett a gázolaj

A Mol Nyrt. bruttó 2 forinttal emelte a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken, a benziné nem változott.

Prostitúció. Németországban futtattak magyar nőket

Elrendelte a bíróság emberkereskedelem miatt hat férfi letartóztatását; olyan bűnszervezetet vezettek, amely Magyarországról szervezetten szállított külföldre nehéz sorsú magyar nőket azért, hogy prostituáltként dolgoztassa őket - tájékoztatott a Nyíregyházi Törvényszék.

Friss

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.
Hirdetés

Hírek

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő