Az összegző módosító javaslatok tárgyalása és elfogadása után pénteken szavaz az Országgyűlés a 2024-es védelmi költségvetésről, amelynek alapja, hogy a háborús időkben is megvédje az ország biztonságát, a családokat, a munkahelyeket, a nyugdíjakat és a rezsicsökkentést - közölte a Pénzügyminisztérium.
Július 1-jétől, ha nincs fellelhető örököse az elhunytnak, akkor a belföldi ingatlanja és az ott található ingóságok is a települési önkormányzaté lesznek - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
Egyesült a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt.-vel a Hungarikum Alkusz cégcsoport öt tagvállalata július 1-jén, ezzel a magyar biztosításközvetítői piac legnagyobb fúzióját hajtották végre - közölte Hungarikum Biztosítási Alkusz.
A 2024-es költségvetés főbb számait is tartalmazó összegző módosító indítványról dönthet az Országgyűlés hétfőn, háromnapos rendkívüli ülésének első napján.
Megnyílik július 1-jével a lehetőség a vásárlással egybekötött készpénzfelvételre, amely havonta legfeljebb két alkalommal, 40 ezer forintot összességében meg nem haladó mértékben teszi lehetővé, hogy a vásárlók készpénzhez juthassanak - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.
Július 1-jétől a MÁV-START és a GYSEV járatain megszűnnek az IC-pótjegyek és a gyorsvonati pótjegyek, a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek a vasúti távolsági közlekedésben - közölte a Mávinform.
Várhatóan szeptembertől kezdődhetnek el a B kategóriára érvényes vezetői engedéllyel rendelkezők részére szervezett, autóbuszvezetésre jogosító D kategóriás jogosítvány megszerzését lehetővé tévő tanfolyamok - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Pénteken a benzin és a gázolaj ára is csökken a hazai kutakon. A benzin esetében bruttó 5 forint lehet a változás mértéke, a gázolajért pedig várhatóan bruttó 6 forinttal kell majd kevesebbet fizetni.
A ruandai népirtás éve óta nem haltak meg annyian fegyveres konfliktusokban, mint tavaly - áll az Institute for Economics and Peace (IEP) nevű nemzetközi kutatóintézet éves jelentésében. A tanulmány szerint Magyarország a vizsgált 163 ország és térség legbékésebb felső húszas mezőnyében van, megelőzve számos más közép- és kelet-európai országot.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke tölti be az Adóigazgatások Európai Szervezete (IOTA) elnöki tisztségét a 2023-2024-es ciklusban - közölte az adóhatóság.
Június közepétől folyamatosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a gazdálkodóknak az értesítést az adószámla-egyenlegről. Értesítést csak az kap, akinek legalább egy adónemen ötezer forintnál több tartozása vagy ezer forintnál több túlfizetése van - közölte az adóhatóság.
A Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen februárban állt termelésbe az első kút. Nyékpuszta mezőn a napokban ért véget a második fúrása, és már nekiláttak a harmadiknak is. A belföldön elérhető források fokozott hasznosítása erősíti Magyarország energiaszuverenitását és az ellátás biztonságát - közölte az Energiaügyi Minisztérium.
Nem érdemes őszig várni a kéménysepréssel, a szakemberek ugyanis a fűtési szezon kezdetén a leginkább leterheltek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Sokan nincsenek tisztában azzal, milyen vagyonjogi szabályok vonatkoznak a házaspárokra és az élettársakra - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) online felmérésének eredményeit ismertetve.
A személyi jövedelemadó kapcsán idén is élni lehet az öngondoskodási megtakarítási formákhoz kapcsolódó adó feletti rendelkezési jogosultsággal, amely alapján jellemzően a befizetések húsz százalékát lehet visszaigényelni.
Együttműködési megállapodást írt alá az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. (ACE) és a román Romaero S.A. pénteken Budapesten, amely alapján a magyar vállalat saját megrendelői részére repülőgép-karbantartást végez a bukaresti Baneasa repülőtéren, ebbe bevonja a román repülőgép-karbantartó vállalat létesítményeit, infrastruktúráját, eszközparkját, szakembereit.
Az aláírási ünnepségen Demény Árpád, az ACE ügyvezető igazgatója elmondta: az ACE Európa egyik legnagyobb független repülőgép-karbantartó társasága, a legnagyobb légitársaságokkal dolgoznak együtt. Kiemelte, hogy a román partnerrel kötött megállapodás hosszú távú üzleti stratégiai céljuk megalósítását segíti.
Az ACE ügyvezető igazgatója rámutatott arra, hogy a világ repülőgépiparában jelentős verseny van, amelyben fontos értéket képvisel az eszközök, a növekedés és a stabilitás megléte.
Demény Árpád az MTI kérdésére elmondta: a bukaresti bázison 2024 októberében indulna a karbantartás. Kezdetben egy termelési vonalat (egy termelési vonalon egyidejűleg egy repülőgépet fogadnak) alakítanak ki, majd ezt fejlesztenék fokozatosan öt termelési vonallá.
Az ACE tájékoztatása szerint a megállapodással új karbantartó bázis jön létre az Aeroplex égisze alatt, amely lehetőséget kínál arra, hogy a társaság szolgáltatásait még szélesebb körben elérhetővé tegyék a régióban.
Az Aeroplex Közép-Európai Légijármű Műszaki Központ Kft. magyar vállalat, a régió legnagyobb független repülőgép műszaki központja. Fő tevékenységi köre az Airbus és Boeing típusú repülőgépek javítása és karbantartása. Az Aeroplex Budapesten és Debrecenben lát el forgalmi karbantartási tevékenységet, budapesti bázisán hangár szintű karbantartást, illetve repülőgépes berendezésjavítást végez, mintegy 18 ezer négyzetméternyi hangárban és a hozzá kapcsolódó 3,5 ezer négyzetméternyi műhelyterületen.
Az ACE 2022-ben 21,6 milliárd forint árbevételt és 960 millió forint adózott eredményt ért el. A cég árbevétele 2023-ban 31,3 milliárd forintra, nyeresége 1,6 milliárd forintra emelkedett.
A Romaero céget 1920-ban alapították, egykor a román védelmi és repülőgépipar legnagyobb vállalata volt, jelenleg repülőgép-karantartással foglalkozik.
A jövő a zöldenergiáé Lantos Csaba energiaügyi miniszter szerint, ezért a legkorszerűbb nyugati és keleti technológiák találkozóhelyévé teszik Magyarországot.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek