Hirdetés
Kezdőlap Mozaik

Mozaik

Tömeges rosszullét. Két óvoda zárva tart, vizsgálat indult

Tömeges rosszullét miatt zárva tart két óvoda a Komárom-Esztergom megyei Lábatlanban. Az eset hátterében ételmérgezés állhat.

Kényszerleszállás Budapesten – füstölt az Aeroflot járata

Műszaki hiba miatt Budapesten szakította meg az útját az orosz Aeroflot légitársaság Belgrád-Moszkva járata, a fedélzeten füstöt észleltek.

Medvét láttak Borsodban

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szalonnán láttak egy medvét, ahogy végigszaladt a településen. Két szemtanúja is volt az esetnek.

Buszbaleset Oroszországban. Több halott, harmincan kórházban

Legalább hét ember, köztük négy gyerek halt meg egy buszbalesetben Oroszországban, Kaluga megyében - közölte az orosz belügyminisztérium helyi hivatala.

Lehűlés várható, csapadék nem a jövő héten

A jövő héten szárazabb idő, a következő napokban kisebb lehűlés várható, néhol csak 2-3 fokig melegszik a levegő, de vasárnap ismét lehet 10 fokos meleg .

Theresa May: lesz Brexit március végén

Theresa May brit miniszterelnök szerint az Egyesült Királyság a 2016-os népszavazás döntésének megfelelően kilép az Európai Unióból, és ő elszántan törekszik arra, hogy ez a törvényben meghatározott március végi időpontban történjen meg. May ezzel gyakorlatilag ellentmondott saját külügyminiszterének, aki a minap felvetette a Brexit halasztásának lehetőségét.

Szlovénia – Magyarország. Közös pályázat az EU-nál gázvezetés összeköttetésre

Bizonytalan, hogy Romániában mikor kezdik meg amerikai és osztrák vállalatok a tengeri gázmezők kitermelését, viszont Magyarországnak kulcskérdés a beszerzési források diverzifikálása, ezért Olasz kikötőkből vásárolhatnánk gázt, célravezető lenne a szállítás megoldása a vezetékem - indokolt a külgazdasági miniszter..

Kriptovaluta. Ugrás az ismeretlenbe?

A kriptovaluta sokaknak a pénzügyi demokrácia netovábbja. Nincsenek se nemzeti, se kereskedelmi bankok, se pedig felügyelet. Az ellenőrzés a felhasználóké. De valóban minden ilyen rózsás? A szakemberek a kriptopénzek veszélyeit sorolják.

Kiállították a 100 millió korona értékű színarany cseh óriásérmét

Színaranyból készült, 100 millió korona (1,26 milliárd forint) névértékű hatalmas érme a központi eleme a csehszlovák korona bevezetésének 100. évfordulója alkalmából Prágában pénteken megnyílt...

Új autók. A Suzuki, a Skoda, majd a Ford volt a januári eladási topon

Az új személyautók eladása 9,2 százalékkal nőtt Magyarországon januárban az előző év azonos időszakához képest, a forgalomba helyezett új személygépjárművek száma 9714-re emelkedett.

Hatékony eszköz a körözési toplista

A körözési toplista elindítása óta megháromszorozódott a napi bejelentések száma, három embert pedig el is fogtak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Gál Kristóf azt...

FeHoVa. Legalább 50 ezer látogatót várnak a kiállításra

Február 7. és 10. között rendezi meg 26. alkalommal a Kárpát-medence legnagyobb fegyver-, horgász- és vadászkiállítását (FeHoVa) a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontban, 17 országból 300 kiállító jelentkezett és több mint 50 ezer látogatót várnak - mondta a pénteki sajtótájékoztatón Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója.

Vízummentesen utazhatnak az EU-ba a britek a Brexit után

Az Európai Unió Tanácsának munkáját segítő Állandó Képviselők Bizottsága elfogadta a brit állampolgárok vízummentes uniós belépésének feltételeit Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnését követően. Londonban ugyanakkor felháborodást váltott ki, hogy a dokumentum Gibraltárt a brit korona gyarmataként említi.

EU: végleges védővámok az acéltermékek behozatalára

Az Európai Unió végleges védővámokat vezet be az acéltermékek behozatalára válaszul arra, hogy májusban az amerikai elnök úgy döntött, hasonló intézkedéseket vezet be az EU-ból, valamint Kanadából és Mexikóból érkező acél- és alumíniumtermékekre.

Halálos kollégiumtűz. Szándékosan gyújtogatott három tinédzser

Szándékos gyújtogatás miatt vált a lángok martalékává a Károli Gáspár Református Egyetem fővárosi, Ráday utcai kollégiuma, amelynek során egy ember életét vesztette

Vagyonnyilatkozat – Oktatnak, lakást adnak ki némi pluszért az állami vezetők

Polt Péter adósságainak törlesztésére fordít milliókat, Matolcsy György ötmillió forintos jegybankelnöki fizetése mellett is szerez plusz jövedelmet, az ÁSZ elnöke államkötvényekbe fekteti megtakarított pénzét, Kovács Árpád négy ingatlan társtulajdonosa, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke lakást ad bérbe, a GVH elnöke inkább devizában gyűjt - vagyonnyilatkozatot tettek az állami vezetők.

Vörös eső hullhat a hétvégén – figyelmeztet az OMSZ

A hétvégén, különösen vasárnap jelentősebb mennyiségű szaharai eredetű por érkezhet Magyarország fölé.

Szálló por – Több városban egészségtelen a levegő

Több településen romlott a levegő minősége a magas szálló por koncentráció miatt.

Köztisztviselői béremelés. BM-támogatás az önkormányzatoknak

A Belügyminisztérium 11 milliárd forinttal támogatja a nehéz helyzetben lévő önkormányzatokat a köztisztviselők bérének emelésében.

Szlovák-magyar rendőrségi akció. Fegyveres drogkartellt számoltak fel

Szlovákiában és Magyarországon droggal kereskedő csoportot számolt fel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI). A banda tagjainál éles lőfegyvert és lőszereket is találtak.
Hirdetés

Friss

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 
Hirdetés

Hírek

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...