A vártnál nagyobb mértékben, jelentősen javult a befektetői hangulat az euróövezetben a német Sentix gazdaságkutató intézet novemberi felmérése alapján.
A McDonald's azonnali hatállyal menesztette a cégtől Steve Easterbrook elnök-vezérigazgatót, miután kiderült, hogy a férfi szerelmi viszonyt folytatott egyik alkalmazottjával.
Az Európai Unióban és az euróövezetben is stagnált a munkanélküliségi ráta szeptemberben. A legalacsonyabb számokat Csehországból jelentették - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A piaci várakozásoknak megfelelően az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbankrendszer, a Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatsávot. Elemzők szerint szünet következhet a kamatcsökkentési ciklusban.
Lassult az amerikai gazdaság növekedési üteme a harmadik negyedévben, de a vártnál erősebb ütemű volt a bővülés. A vállalati beruházások visszaesését ellensúlyozni tudta a háztartások fogyasztása és az export fellendülése.
Szeptember után októberben is a vártnál nagyobb mértékben romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben. Ráadásul ötéves mélypontra esett, mivel az ipari szereplők borúlátása egyre inkább terjed át a szolgáltatásokra és a fogyasztókra.
A londoni alsóház megszavazta a kormány indítványát az előrehozott parlamenti választás kiírásáról. Ha a törvénytervezetet a Lordok Háza is jóváhagyja - ami biztosra vehető - az Egyesült Királyságban december 12-én tartják a választást.
Az idei első fél évben 20 százalékkal csökkentek a közvetlen külföldi beruházások (FDI) a világon. A visszaesés az első negyedévben 5 százalék, a második negyedévben 42 százalék volt - áll az OECD jelentésében.
Az Európai Unió 27 tagállama jóváhagyta a Brexittel kapcsolatos brit halasztási kérelmet - jelentette be az Európai Tanács elnöke a Twitteren. A kilépési határidő 2020. január 31-re módosult.
Az olasz maffia évtizedek óta aktív Nyugat-Európában. Az egész gazdasági életet megfertőzi. A németek és a hollandok csak a véres leszámolások hatására vették ezt tudomásul. A maffia legális vállalkozásaikkal mossa tisztára a pénzt, a profitot újabb és újabb befektetésekre fordítja.
Az orosz jegybank 50 bázisponttal 6,50 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, egyúttal jelezte szándékát a kamat további csökkentésére az infláció további lassulása esetén.
Megállapodtak a Brexit újabb halasztását célzó brit kérelem jóváhagyásáról a bennmaradó tagállamok kormányai, annak hosszáról azonban csak később születik döntés - közölte az Európai Bizottság szóvivője.
Nem változott az ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatindexe októberben. Ez a legnagyobb európai gazdaság stabilizálódását jelzi az előző hónapok csökkenése után.
Az Egyesült Királyság európai uniós kiválási határidejének hosszabbítását célzó brit kérelem jóváhagyására tesz majd javaslatot a bennmaradó tagállamok vezetőinek az Európai Tanács elnöke.
Bár a közép- és kelet-európai régió GDP-bővülése uniós szinten kiemelkedő, a növekedés üteme lassulhat a következő években - derült ki a Coface nemzetközi hitelbiztosító elemzéséből.
Az Európai Unióban és az euróövezetben is csökkent az államháztartási hiány és az államadósság GDP-hez viszonyított aránya tavaly. A magyar államadósság 2,7 százalékkal csökkent 2017-hez képest - közölte az Eurostat.
A British American Tobacco leállította a gyártást az ukrajnai Csernyihiv megyében lévő üzemében - számolt be az Ukrajinszka Pravda hírportál. Szakkértők az illegális dohányáru-kereskedelem megugrásától tartanak az országban.
Együttműködési megállapodást kötött hétfőn a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a megállapodás célja a vállalkozások működési feltételeinek javítása és az üzleti környezet átláthatóságának erősítése
Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján.
A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.
Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek