Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Samsung: gyengülő kínai kereslet, csökkenő profit
No menu items!

Samsung: gyengülő kínai kereslet, csökkenő profit

Két év óta először negyedéves működési nyereségének csökkenésére számít a Samsung Electronics, mivel a kínai gazdasági növekedés lanyhulása visszavetette a félvezetők és a mobiltelefonok iránti keresletet.

A dél-koreai elektronikai konszern közölte, hogy becslései szerint éves összevetésben 29 százalékkal, 10,8 billió vonra (9,67 milliárd dollárra) csökkent a tavalyi negyedik negyedévben megtermelt működési profitja, míg bevételei 11 százalékkal 59 billió vonra (52,82 milliárd dollárra) estek vissza.

Az S&P Global Market Intelligence elemzői 63,5 billió von bevétel mellett  13,8 billió von működési eredményt vártak a negyedik negyedévről, és arra számítanak, hogy

a Samsung profitja csökkenni fog az idén a kínai gazdaság gyengülő teljesítménye miatt.

A dél-koreai vállalat január végén ismerteti a végleges adatokat és azt, hogy pontosan miként szerepelt a negyedévben a cég mobil- és félvezetőgyártó ágazata. Az előzetes becsléshez általában nem szokott magyarázatot fűzni a vállalat, de ezúttal háttérnyilatkozatot fűzött a profitfigyelmeztetéshez, hogy “enyhítse a zavarodottságot” a befektetők körében.

“Arra számítunk, hogy a nyereség mérsékelt lesz 2019 első negyedévében is, tekintettel a félvezetőgyártó üzletág nehéz feltételeire” – áll a közleményben, amelyben a chipek iránt kereslet gyengülése mellett azt is kiemelték, hogy erősödött a verseny a mobiltelefonok piacán.

A memória áramkörök két alapvető típusa közül a DRAM-chipek világpiaci ára 10 százalékkal, a NAND-chipeké pedig 15 százalékkal csökkent a tavalyi negyedik negyedévben a DRAMeXchang tajvani piackutató cég adatai szerint. A memóriapiac trendjeit vizsgáló cég arra számít, hogy az idei első negyedév átlagában további 10 százalékkal csökken a memória áramkörök ára.

A dél-koreai Samsung Electronics világelső a televíziók, memória áramkörök és okostelefonok gyártásában. Nyereségének és bevételének csökkenése tovább fokozta az aggodalmat az amúgy is ideges befektetők körében, miután a múlt héten az Apple amerikai információtechnológiai óriáscég 12 éve először csökkentette bevételi várakozásait a gyenge kínai eladásokra hivatkozva.

A Samsung Electronics részvény árfolyama 1,68 százalékos mínuszban, 38 100 vonon zárt kedden a szöuli tőzsdén, ami az egy évvel ezelőtti árfolyamhoz képest több mint 25 százalékkal alacsonyabb. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.