Kezdőlap Agrár Sertéspestis Németországban - a magyar gazdák is nyögik
No menu items!

Sertéspestis Németországban – a magyar gazdák is nyögik

A német sertéshús az uniós piacra zúdult. Illusztráció: MTI/Czeglédi Zsolt

Elsősorban az import hatására tovább esett az élő sertés ára, ami a magas kukorica- és szójaárakkal tetézve sok termelőnek már önköltség alatti értékesítést jelent.

Oláh Endre, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtanácsosa a Világgazdaságnak elmondta: már nyögik a hazai sertéstartók a németországi afrikai sertéspestis (ASP) hatását, amely 350 forint körülire vitte le az élő sertés kilogrammonkénti felvásárlási árát. Két hete ugyanis 1,27-ról 1,19 euróra csökkent a németországi élő sertés ára, a csökkenés pedig azonnal megjelent Magyarországon is, hiszen a nagy felvásárlók a saját áraikat a németországiakhoz igazítják.

A 350 forintos kilogrammonkénti élősertésár a tonnánként 60 ezer forintos kukoricaár és a szintén drága szója mellett sokaknál okoz majd veszteséget a főtanácsos szerint.

Németországban, az Európai Unió első számú sertéshúsexportőrénél szeptember 10-én észlelték az első afrikai sertéspestises esetet, ami miatt bezárult az ázsiai piac a német hússzállítmányok előtt. Akkor esett az ár 1,47 euróról 1,27 euróra, ami november közepéig kitartott.

A MOSZ főtanácsosa szerint az segítene, ha Kína belemenne a regionalizációba, vagyis abba, hogy az ASP megjelenése esetén ne az adott ország egészéből, hanem csak a fertőzött régiójából származó sertéshús importját függessze fel.

Éder Tamás

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) elnöke arról számolt be a lapnak, hogy a hazai húspiacon az elmúlt hetekben megjelentek az importnyomás jelei, érkeznek a kiskereskedelemnek kedvező árú ajánlatok.

Aggasztónak nevezte azt, hogy a német sertéságazat ötszázezer-egymillió sertést “tol maga előtt”, és ha ez a mennyiség rászabadul a német vágóiparra és az uniós piacra, annak további jelentős áresés lehet a következménye a boltokban is. A hosszabb távú várakozások sem utalnak áremelkedésre, mivel Kína importigénye a következő években várhatóan csökken az ottani ASP utáni állománynövelés miatt – mondta.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Hírek

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.