Kezdőlap Cégvilág A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája
No menu items!

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

Fotó: Bigstock

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent – áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

A brit-holland cég immár tizenegyedik éve áll az első helyen. A rangsor második helyét továbbra is a Saudi Aramco foglalja el (+0,3 százalék, 41,7 milliárd dollár), a harmadikat a PetroChina (+17 százalék, 33,3 milliárd dollár). A negyedik helyen szintén egy kínai cég áll, a Sinopec (+5 százalék, 29,8 milliárd dollár).

Az amerikai ExxonMobil, amelynek márkaértéke 21 százalékkal, 23,6 milliárd dollárra ugrott, a tavalyi tizenegyedik helyről az ötödik helyre jött föl. Az egyesült arab emírségekbeli ADNOC a nyolcadik helyről a hatodik helyre rukkolt előre, márkaértéke 25 százalékkal, 19 milliárd dollárra emelkedett.

A francia TotalEnergies a hatodikról a hetedikre csúszott vissza annak ellenére, hogy márkaértéke 11 százalékkal, 18,8 milliárd dollárra nőtt. A brit BP Plc a nyolcadik helyre csúszott vissza a tavalyi ötödikről, márkaértéke 1 százalékkal, 18,3 milliárd dollár csökkent.

Az első tízben szerepel még a norvég Equinor (-6 százalék, 15,7 milliárd dollárra), amely a tavalyi hetedik helyről visszaesett a kilencedikre, illetve az amerikai Chevron Corp., amely egy pozíciót veszítve a tizedik lett, márkaértéke 2 százalékkal, 14,5 milliárd dollárra mérséklődött.

A világ 50 legnagyobb olaj- és gázmárkájának összesített márkaértéke 444,1 milliárd dollár, ami 4 százalékos növekedés tavalyhoz képest-írta az MTI.

Az első ötvenben 16 amerikai cég szerepel, rájuk esik az összes márkaérték 23,3 százaléka, továbbá egyebek között három kínai (15,5 százalék), két brit (14,3 százalék) és négy indiai (3,5 százalék) vállalat. Az egyetlen szaúd-arábiai cégre, a Saudi Aramcóra jut a teljes globális márkaérték 9,4 százaléka.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.