Kezdőlap Turizmus Sikeres volt a Sziget - kiugró vendégéjszakát hozott
No menu items!

Sikeres volt a Sziget – kiugró vendégéjszakát hozott

Mintegy 178 ezer vendéget fogadtak a fővárosi szálláshelyek az augusztus 7-12. között lezajlott Sziget fesztivál során. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján összesen 336 ezer vendégéjszakát regisztráltak a fővárosi szálláshelyek, tizedével többet, mint a tavalyi esemény alatt – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Különösen a külföldiek érdeklődése volt kiemelkedő, aki.k 20 százalékkal többen érkeztek, és 10 százalékkal több vendégéjszakát is töltöttek Budapesten, mint a tavalyi fesztivál idején.

Kiemelték, hogy a Szigetet megelőző héthez viszonyítva pedig még láthatóbb a rendezvény gazdasági és turisztikai hozadéka: a fővárosi vendégéjszakák száma negyedével, míg a szálláshelyek bevételei több mint harmadával múlták felül az előző heti értékeket.

A nyár legnagyobb zenei fesztiválja idején érkezett mintegy 160 ezer külföldi vendég 10 százalékkal több éjszakát töltött el Budapesten, mint a tavalyi esemény alatt. A külföldi utazók közül a legtöbben ezúttal is Hollandiából érkeztek, őket követték az olaszok, a britek, a németek és a spanyolok – sorolta az MTÜ.

A fesztivál alatt a fővárosban megszálló turisták csaknem  10 százaléka  belföldről érkezett, ezek közül mintegy 14 százalék maga is fővárosi volt. Őket követve a legtöbben Debrecenből, Miskolcról, Szegedről, Pécsről és Nyíregyházáról érkeztek a fővárosi szálláshelyekre.

A közlemény szerint a Sziget a város vendégkörére is fiatalítóan hatott: a fesztivál idején Budapesten megszállt turisták 59 százalékát a 34 év alattiak tették ki. Közöttük a legnépesebb korosztály a 25-34 éveseké volt, 29 százalékos részesedéssel, húsz százalékuk a 19-24 év közötti, 10 százalék pedig 18 év alatti fiatalok közül került ki.

Az NTAK adataiból az is jól látszik, hogy az eseménynek otthont adó III. kerületben 18-szor annyi külföldi vendégéjszakát regisztrálhattak a szálláshely-szolgáltatók, mint egy héttel korábban, és a tavalyi fesztivál idejéhez képest is 2 százalékos volt a növekedés a városrészben.

A Szigetnek is köszönhető kiemelt érdeklődés hatására a fővárosi szálláshelyek bevételei is jól alakultak ezekben a napokban: mintegy 7,9 milliárd forintot tettek ki, 37 százalékkal többet, mint az előző hét azonos időszakában.
Az adatok alapján a leglátogatottabb fővárosi attrakciók az augusztus 7-12. közötti időszakban a Parlament környéke, a Margitsziget, a Szent István Bazilika, a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda környéke, valamint a Nagy Vásárcsarnok és környéke volt – fűzte hozzá az MTÜ.

HR 2026: kötelező Bértranszparencia és a fiatal generációk motiválása
Nemzetközi szakmai konferencia 2025. november 17. (hétfő) a téma legkiválóbb hazai és nyugati előadóival. Vége a bértitoknak, 2026-tól egyenlő bér jár az egyenlő értékű munkáért. 2026. június 7-ig kell átültetniük a tagállamoknak a nemzeti jogba az Európai Unió Bértranszparencia-irányelvét. A magyar cégeknek ez nem csupán megfelelési kötelezettség, hanem stratégiai lehetőség is: a transzparens bérezés erősítheti a bizalmat, csökkentheti a fluktuációt, javíthatja a munkáltatói márkát és a munkavállalók motivációját.
Kérdés, hogy miként motiválhatjuk hatékonyan az Y és a Z generációt? Milyen kötelezettségeket ró a cégekre az EU-s Bértranszparencia irányelv? Melyek a hatékony bevezetés hatékony lépései? Milyen generációs igénykülönbségeket mutatnak a Bértranszparencia felmérések és miként érdemes reagálni rájuk? Mit mutatnak az osztrák és a német tapasztalatok?
Jelentkezés és részletek: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lefutott a trend, a lefolyóba kerül a műhúsok szupersztárja?

Illusztrációk: beyondmeat.com Néhány éve még a tőzsde egyik legnagyobb sztárja...

Ezért veszítik az értéküket gyorsabban az elektromos autók, de ez változhat a közeljövőben

Az elektromos autók (EV-k) amerikában is gyorsabban veszítik el...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig
Hirdetés

Hírek

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.

Megjelent az Otthon Start Program feltételeinek megfelelő lakások építését támogató rendelettervezet

Hétfő este jelent meg a kormány honlapján az a rendelettervezet, amelynek célja, hogy elősegítse az Otthon Start Program feltételeit teljesítő lakások építését. A rendelet mindezt úgy tenné meg, hogy kiemelt beruházássá minősít bizonyos építési beruházásokat, valamint a kiemelt beruházással összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja.

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.