Hirdetés
Kezdőlap Hírek Siklóernyővel hoztak át marihuánát a magyar határon
No menu items!

Siklóernyővel hoztak át marihuánát a magyar határon

Vádat emeltek három férfival szemben, akik 2018 augusztusában 18 kilogramm marihuánát csempésztek Magyarországra egy motoros siklóernyővel – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.

Szanka Ferenc csoportvezető ügyész közölte, a férfiakat különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása, valamint határzár tiltott átlépésének bűntettével vádolja.

A csempészéshez használt motoros siklóernyő. Kép forrása: police.hu

A három férfi régebb óta ismerte egymást, együtt dolgoztak egy szegedi cégnél. A vádirat szerint elhatározták, hogy szerbiai kapcsolatukat felhasználva kábítószert csempésznek Magyarországra, kihasználva egyikük motoros siklóernyőzésben való jártasságát.

2018 májusától több alkalommal átmentek a határ vajdasági oldalára, hogy felszálláshoz alkalmas területet keressenek, amit meg is találtak Horgos közelében.

Augusztus 13-án Újvidéken szereztek 18 kilogramm marihuánát, amit 17 csomagban elrejtettek.

Augusztus 30-án este újra Horgosra mentek, összeszerelték a motoros siklóernyőt, majd sötétedés után egyikük a kábítószert magához véve felszállt, és 10 perc elteltével átrepült a határzár felett, de röviddel később a motor meghibásodott, így a férfi kényszerleszállást hajtott végre Tiszasziget közelében.

A vádlott landolás közben farokcsonttörést szenvedett, de arra még volt ereje, hogy elrejtse a kábítószert a határrendészek helyszínre érkezése előtt. A férfit kórházba vitték, a drogot pedig a másnap tartott helyszíni szemle során megtalálták.

A szakértői vélemény szerint a drogszállítmány hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség mintegy másfélszerese – tudatta a csoportvezető ügyész.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.