Kezdőlap Hírek Szennyezett kőolaj. Őrizetbe vették a felelős cégcsoport négy tagját
No menu items!

Szennyezett kőolaj. Őrizetbe vették a felelős cégcsoport négy tagját

Négy embert őrizetbe vettek az orosz hatóságok a Barátság kőolajvezeték beszennyezése miatt, a nyomozás pedig megállapította, hogy mely cégcsoport felelős a történtekért – jelentette ki Alekszandr Novak energiaügyi miniszter.

Alekszandr Novak

A tárcavezető szerint – aki az érintett személyeket és cégeket nem nevezte meg – az ügy anyagai az ügyészségen vannak. Mint mondta, a Transznyefty olajszállítmányozási vállalat a korábbi tíznaposról áttért a napi rendszerességű minőségellenőrzésre. Novak azt hangoztatta, hogy a Barátság vezeték körül kialakult helyzet nem befolyásolta sem az olaj kitermelését, sem az exportját, mert a kivitel más csatornákra váltott át.

A miniszter hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy a helyzet május második felére rendeződhet maradéktalanul. Mint mondta, hamarosan megállapodás várható a Lengyelország irányában történő szállításról.

Beszámolója szerint az orosz kormány új szabályozást készített elő annak érdekében, hogy elejét vegye a hasonló incidensek megismétlődésének. Az energiaügyi tárca emellett ellenőrizni kívánja az összes kereskedelmi vállalatot, amelyek megállapítják a nyersanyag minőségét.

A Magyarország ellátását is döntően biztosító Barátság kőolajvezetékben április 19-én szerves klórvegyület-szennyeződést észleltek. Emiatt Fehéroroszország, Lengyelország, Németország, Ukrajna, Szlovákia, Magyarország és a balti köztársaságok felfüggesztették a Barátság kőolajvezetéken át érkező olajimportot.

A Transznyefty orosz olajszállítási vállalat korábban azt a tájékoztatást adta, hogy a vizsgálatok szerint a szerves klórvegyületek az olajat kisebb termelőktől begyűjtő Szamaranyefty-Terminal magánvállalat felügyelete alatt álló mérőállomáson kerültek be a vezetékbe. Az érintett cég később közölte, hogy a létesítmény már nincs a tulajdonában.

A Barátság kőolajvezeték olajának szándékos beszennyezése címén büntetőeljárás indult Oroszországban. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.
Hirdetés

Hírek

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.

KSH: a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

A háztartási energiáért 10,7 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 23,7, az elektromos energia 2,1 százalékkal drágult.

Bécsben nyit újabb irodát az Indotek Group

Az Indotek 2025 elején egy ismert osztrák pénzügyi-ingatlanpiaci szakemberrel erősítette meg több mint 600 fős hazai csapatát

HIPA: idén új csúcsot dönthetnek az amerikai befektetések Magyarországon

Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépésével teljesen új időszak kezdődött a magyar-amerikai kapcsolatokban, Orbán Viktor washingtoni útja pedig történelmi jelentőségű találkozó volt.

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...