Kezdőlap Gazdaság Szijjártó: a kormány nem hajlandó tárgyalni a gázembargóról
No menu items!

Szijjártó: a kormány nem hajlandó tárgyalni a gázembargóról

Szijjártó Péter. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Magyarország kormánya még csak tárgyalni sem hajlandó a gázembargó kérdéséről – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országházban.

A tárcavezető Simicskó István (KDNP) napirend előtti felszólalására válaszolva kifejtette: az Európai Unió és az egész európai kontinens olyan kihívásokkal néz szembe egy időben, amelyek közül “egy is bőven sok lenne“. Az Ukrajnában zajló háború rendkívül komoly biztonsági fenyegetést jelent Európa számára, és emellett “itt van az energiabiztonságunkat és a gazdasági biztonságunkat érintő kihívás” – magyarázta. Hozzátette: ezeket a kihívásokat kezelni az Európai Uniónak egyelőre nem sikerült.

Úgy látja, az eddigi válaszok nem segítették a háborús konfliktus terelését a megoldás irányába, ráadásul Európa versenyképessége jelentős mértékben romlott az elmúlt időszakban.

Emlékeztetett: a tavalyi év végén merült fel először az a kérdés, hogy lesz-e elég energiahordozó, és ez volt az első olyan alkalom, amikor nem az ár volt már elsősorban a kérdés, hanem az, hogy lesz-e elég energiahordozó. “Most sajnos szintén egy hasonlóan nehéz helyzetben vagyunk“, mert az Európába Oroszországból irányuló gázszállítások rendkívüli mértékben csökkentek, ráadásul a földgáz ára olyan mértékben növekedik, hogy az az európai gazdaságokat térdre tudja kényszeríteni – fogalmazott.

Szijjártó Péter közölte:

a Magyarországra irányuló földgázszállítások tekintetében a szállítás súlypontja áttevődik a déli útvonalra. Magyarországra egy nap mintegy 30 millió köbméter földgáz érkezik, ennek több mint a fele a déli szállítási útvonalon, tehát Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül - magyarázta.

Kitárt rá: döntöttek arról, a hosszútávú szerződéseken felül is vesznek földgázt, annyit, amennyit fizikailag a fűtési szezon kezdetéig be tudnak tárolni a magyarországi földgáztárolókba.

Kósa Lajos (Fidesz) kérdésére a miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország kettős nyomás alá került az elmúlt hónapokban. Az elmúlt években pedig már hozzá kellett szokni ahhoz, hogy a déli határ “ostrom alá került“, hiszen az ott szolgálatot teljesítő rendőröknek és katonáknak emberfeletti munkát kell végezniük, hogy megvédjék Magyarországot az erőszakos betörési kísérletektől – mondta.

Közölte: “a számok drámaian alakulnak“, az idei évben eddig 114 ezer illegális migránst kellett megállítani – ami napi szinten 597 illegális migránst jelent -, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 48 ezret sem ért el ez a szám. A déli határon tapasztalt agresszió és erőszak szintet lépett, hiszen a migránsok felfegyverkeztek, “és ezeket a fegyvereket most már használják is, hol egymással szemben, hol pedig a magyar határt védő rendőröket és katonákat fenyegetik vele” – fogalmazott. Hozzátette: ez elfogadhatatlan, Magyarországon ezeknek az embereknek semmi keresnivalójuk nincsen, “nem fogjuk beengedni őket, akárhogyan is akarja Brüsszel, vagy akárhogyan is nyomják őket ránk a Soros-féle NGO-k“.

Szijjártó Péter szerint “a 24. órában vagyunk“, itt lenne az idő, hogy Brüsszel változtasson a migrációs politikáján.

Megjegyezte: a háború miatt Ukrajna felől februártól 833 ezernél is több menekültet fogadtak be.

Kiemelte: “akik hozzánk menekülnek Ukrajnából, számukra biztonságot adunk, de délről egyetlenegy illegális migránst sem fogunk beengedni“.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás