Hirdetés
Kezdőlap Hírek Szijjártó: milliárdos magyar fejlesztések indulnak Ugandában
No menu items!

Szijjártó: milliárdos magyar fejlesztések indulnak Ugandában

Magyarország eddigi legnagyobb, 5,1 milliárd forint értékű külföldi fejlesztési programját valósítja meg Ugandában, közösen a kelet-afrikai ország vezetésével – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kampalában.

Mint mondta, Uganda a migráció szempontból kulcsfontosságú, mert a környező országokból származó mintegy másfél millió menekült él a területén, jelenleg Afrikában a legtöbb, a világon pedig a harmadik legtöbb. Az ország lakosainak létszáma ettől függetlenül is folyamatosan nő. Szerepe meghatározó Kelet-Afrika stabilitása és békéje szempontjából – hívta fel a figyelmet a miniszter.

Elmondta, Magyarország egy nagyon komoly víztisztító rendszert szállít a legnagyobb ugandai menekülttáborba, amelynek segítségével 200 ezer ember napi ivóvízellátása válik lehetővé. “Telepítünk egy biometrikus személyazonosító rendszert, amelyben nyilván tudják tartani az ide érkező menekülteket. Ezenkívül végrehajtunk itt egy olyan mezőgazdasági fejlesztést – alapvetően a halászat területén -, amely hozzájárul a lakosok és a menekültek élelmezési gondjainak megoldásához” – mondta Szijjártó Péter.

Közölte, Uganda keresztény ország, és sokat tett a környező országok keresztény közösségeiért, befogadva üldözött tagjaikat. Magyarország nagyra becsüli ezt, és fontos szempont volt annak eldöntésében, hogy Budapest hol indítson ilyen jelentős fejlesztési programot – magyarázta a miniszter.

Magyarország létrehozott a fővárosban, Kampalában egy konzuli irodát, ezzel megteremtette a személyes jelenlétet a nagy fejlesztési programok koordinálására. Megállapodás született arról, hogy Magyarország 20 ösztöndíjas helyet biztosít ugandai hallgatóknak felsőoktatási intézményeiben, így ők végzettségük birtokában üzemeltetni tudják majd a hazájukban kiépített mezőgazdasági, vízgazdálkodási és biztonsági infrastruktúrát. Emellett az élelmiszeriparban folytatódik az egyetemek közötti együttműködés, amiben Magyarország részéről a Szent István Egyetem vesz részt.

Elly Tumwine belbiztonsági miniszter is fogadta Szijjártó Pétert Kampalában. Kép: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

Szijjártó Péter az MTI jelentése szerint beszámolt arról is, hogy májustól Ugandában elkezdődik egy német-magyar közös vízgazdálkodási fejlesztési program is a magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium és a német fejlesztési minisztérium együttműködésében. Ehhez Magyarország 300 millió forinttal járul hozzá.

Ugyancsak májusban elkezd Magyarország egy termálvízre épülő programot is Ugandában, ugyanis Magyarországhoz hasonlóan az afrikai ország is nagyon gazdag termálforrásokban.

Szijjártó Péter kijelentette: ha Európa segíti a migráció szempontjából kulcsfontosságú országok fejlesztését, stabilitásának megteremtését, akkor ők meg tudják tartani népességüket, az emberek nem indulnak el Európa irányába. Ez utóbbi ugyanis az európai biztonság számára nagyon káros volna – állapította meg.

Magyar külügyminiszter ezelőtt még soha nem jár Ugandában. Szijjártó Pétert fogadta az ország alelnöke, Edward Ssekandi, majd megbeszélést folytatott külügyminiszter kollégájával, Sam Kutesával, a belbiztonsági miniszterrel, a nemzetbiztonsági szolgálat vezetőjével és a helyi katolikus egyház vezetőivel.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...