Hirdetés
Kezdőlap Hírek Szlovák újságíró-gyilkosság. Fenyegető példának szánták
No menu items!

Szlovák újságíró-gyilkosság. Fenyegető példának szánták

Egy volt szlovák titkosszolgálati vezető tanúvallomása szerint a Kuciak-gyilkosság megrendelésével vádolt szlovák nagyvállalkozó példát akart statuálni az utána szaglászó újságírók egyikének halálával – jelentette szerdán a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Ezt az állítást, a két évvel ezelőtti újságíró-gyilkosság bűnvádi perének tárgyalásán fogalmazta meg tanúvallomásában Peter Tóth, a szlovák titkosszolgálat (SIS) egykori vezetője.

Tóth a kilencvenes évek második felében a pozsonyi liberális Sme napilap újságírójaként vált ismertté. Később a Dzurinda-kormány alatt az elhárítás vezetőjévé nevezték ki, személye közismertnek számít, és neve az elmúlt évtizedekben több nagy port felverő, politikusokat érintő ügyben is megjelent. Tóth a Kuciak-perben tanúként, a gyilkosság megrendelésével vádolt Marián Kocner ismerőseként szerepel, aki ellen korábban már egy gazdasági bűncselekményben is vallomást tett.

Tóth azt vallotta: Marián Kocnerrel együtt állítottak össze egy listát arról a 28 újságíróról, akiknek megfigyeltetésére megbízást adott neki a nagyvállalkozó.

Tóth vallomása szerint Kocner gyűlölettel beszélt Kuciakról, mert meggyőződése volt, hogy a fiatal újságírót valaki ráuszította. Tóth szerint a nagyvállalkozó egy alkalommal azt mondta: jó lenne egy újságírót megölni, mert akkor a többiek megijednének.

Peter Tóth: figyelmeztetés volt a gyilkosság

Peter Tóth azt is mondta, nincsenek kétségei afelől, hogy Kuciak halálát Kocner és a gyilkossági ügyben közvetítéssel vádolt Alena Zsuzsová tervelte ki, továbbá beszélt arról is, hogy szerinte az újságírók megfigyeltetése csak fedőmanőver volt a későbbi gyilkossághoz.

A Szlovákiában súlyos belpolitikai viharokat kiváltó két évvel ezelőtti újságíró-gyilkosság bűnvádi perében a vádiratnak hat vádpontja van, Ján Kuciak és barátnője meggyilkolásán kívül egy korábban elkövetett másik gyilkosság, illetve többrendbeli engedély nélküli fegyvertartás miatt.

A vádlottak padján négyen ülnek: a gyilkosságok végrehajtásával vádolt Tomas Szabó és társa, Miroslav Marcek, aki korábban már bevallotta Kuciak és barátnője meggyilkolását, a gyilkosságok állítólagos megrendelője, Kocner, illetve Zsuzsová, aki a vádirat szerint összekötő szerepet játszott a megrendelő és az elkövetők között. Az ügy ötödik vádlottját, Andruskó Zoltánt, aki ugyancsak közvetített a gyilkosság megrendelésében és a vád koronatanúja, vádalku keretében már jogerősen 15 évi letöltendő börtönbüntetésre ítélték egy külön tárgyaláson.

A tettesek 2018. február 21-én végeztek a fiatal szlovák újságíróval, Ján Kuciakkal és barátnőjével a galántai járásban, Nagymácsédon lévő családi házukban. A gyilkosság közfelháborodást váltott ki az országban, és heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz és mély belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának távozásához, köztük Robert Fico kormányfő lemondásához és kabinetjének széleskörű átalakításához vezettek.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

A Magyar Fejlesztési Bank új kamatmentes hitellel segíti a vállalkozások energiahatékonysági fejlesztéseit

Ügyletenként 10 millió és 500 millió forint közötti összeget igényelhetnek azok a vállalkozások, amelyek legalább egy teljes lezárt üzleti évvel rendelkeznek. Kezdő vállalkozások és konzorciumok nem vehetnek részt a programban - hangsúlyozta az MFB.

Capriolo: a kétkerekű sikersztori az e-mobilitás világába érkezett

Amszterdam nyüzsgő, biciklikkel teli utcáin vagy Róma időtlenül...

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.
Hirdetés

Hírek

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...