Kezdőlap Hírek Sztrájk készülődik a Molnál - béremelésért
No menu items!

Sztrájk készülődik a Molnál – béremelésért

Az S&P Global Ratings a MOlt minősítette

Sztrájkbizottságot alakítanak a Mol Nyrt.-nél működő szakszervezetek, mert a munkáltató egyoldalú bérfejlesztést hajt végre, amit a dolgozók nem fogadnak el. A szakszervezetek demonstráció szervezését is megkezdték – közölték az olajipari vállalatnál működő munkavállalói érdekképviseletek. A Mol azt közölte, hogy a társaság több hetes egyeztetés után döntött a béremeléséről.

Az Olajipari Szakszervezet, a Mol Vegyész Szakszervezet és a Mol Bányász Szakszervezet közös közleményében arról számolt be, hogy az elmúlt napokban a Mol Nyrt. és a szakszervezetek közötti bértárgyalásokat a munkáltató megegyezés nélkül lezárta, és egyoldalú végrehajtást jelentett be, mert ugyan az álláspontok közeledtek, de a munkáltató a szakszervezetek és a dolgozók számára elfogadható mértékű bérfejlesztést ajánlani nem tudott.

Az egyoldalúan végrehajtott bérfejlesztés – a karácsonyi jutalom nagyobb, meghatározott rész alapbéresítésének hatásával együtt – dolgozónként átlagosan 7,1-7,9 százalékos bérnövekedést jelent.

Mindez azonban, figyelembe véve a piaci környezetet, a munkáltató elmúlt évi eredményeit és a munkavállalói felelősségi köröket, a szakszervezetek számára elfogadhatatlan.

A Mol Nyrt. munkavállalói a bérfejlesztés mértékét kevésnek tartják, elosztási rendszerével, a karácsonyi jutalom alapbéresítési szándékával nem értenek egyet.

A Mol az MTI érdeklődésére közölte, a társaság több hetes egyeztetés után döntött a béremeléséről: 7 százalékkal növelik a teljes juttatási csomagot. Ezen felül megtartják a nagyértékű béren kívüli juttatásaikat és bevezetnek új családbarát intézkedéseket is.

Hozzátették, az átlagon felüli, évi 700 000 forintos cafeteria, a korai nyugdíjazást biztosító vállalati hűségprogram, az életbiztosítás és az egészségbiztosítás mellett extra szabadnapokat biztosítanak az újdonsült apáknak, az egyedülálló szülőknek és a lombikbébi programban résztvevő nőknek. A 30 éven aluli munkavállalóknál pedig átvállalják a Diákhitel-tartozás felét.

A Mol kommentárjában kiemelte, a következő napokban részletesen is bemutatják a munkavállalóiknak a javadalmazási stratégiát, amellyel a speciális élethelyzetben lévő kollégáik támogatása mellett erősítik a cég versenyképességét és a választ adnak a munkaerőpiaci kihívásokra is.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...