Kezdőlap Gazdaság Támogatás - környezetbarát buszokat vehetnek az önkormányzatok
No menu items!

Támogatás – környezetbarát buszokat vehetnek az önkormányzatok

A nemzeti buszstratégia keretében 35,9 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a következő tíz évben környezetbarát, döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken.

Kaderják Péter
Fotó: Kallus György

Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyekért és klímapolitikáért felelős államtitkára beszélt erről Budapesten. Elmondta: a kormány a buszbeszerzéshez maximum 20 százalékos támogatást nyújt a járműcserét tervező önkormányzatoknak, illetve helyi közlekedési társaságoknak.

A teljes beruházási költség mintegy 160 milliárd forint, ebből a számítások szerint 1290 új busz állhat üzembe a nemzeti buszstratégia részét képező zöld busz program keretében – tette hozzá Kaderják Péter.

György László

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára hangsúlyozta: a program összekapcsolja a gazdaságfejlesztést és a klímapolitikát.
A buszbeszerzés folyamatos lesz, lehetőség szerint legalább 50 százalékos hazai hozzáadott érték mellett. Már vannak a megfelelő járművek gyártására képes vállalatok Magyarországon, és a piaci szereplők a közösségi közlekedés igényeit ismerve fel tudnak készülni a megrendelésekre, illetve versenyképes ajánlatot tudnak adni – fejtette ki.

Kaderják Péter felidézte, hogy a kormány a múlt héten fogadta el az új buszstratégiát, és ennek keretében döntött a közösségi közlekedésben részt vevő autóbuszok környezeti fenntarthatóságának növelése érdekében szükséges intézkedésekről is.

A Magyarországon gyártott elektromos buszok egyik prototípusa

A klímapolitika szempontjából a közlekedés az egyik legkritikusabb szektor, amelyben folyamatosan nő az energiakereslet és az ehhez kapcsolódó üvegház hatású gázkibocsátás – emelte ki.

A zöld busz program keretében a helyi közösségi közlekedésben megindul a korszerűtlen buszpark cseréje – jelezte az államtitkár.

Ismertette: a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken mintegy 2900 busz közlekedik, ezek nagy része idős és korszerűtlen.

Az érdeklődő települések ebben az évben mintaprogram keretében elektromos buszokat kapnak használatra. Ezután várják a működtetési és a töltési lehetőségekkel kapcsolatos tapasztalatokról szóló visszajelzéseket, ennek alapján indul majd meg a buszok cseréje.

Az államtitkár kitért arra is, hogy a program 2021-ig a tiszta meghajtásláncú járművek cseréjét szélesebb körben segíti. Euro 6-os és földgázmeghajtású buszok beszerzéséhez is kapható támogatás, de 2022 januárjától már csak az elektromos meghajtású buszokhoz.

A zöld busz program kormányzati támogatását a tíz év alatt a szén-dioxid kvóta értékesítéséből befolyó bevételekből biztosítják – mondta el.

Az új buszok beszerzéséhez szükséges források jelentős részéről az önkormányzatoknak kell gondoskodniuk, az ITM keresi a lehetőségeket a finanszírozás elősegítéséhez – tette hozzá.

György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár elmondta: a nemzeti buszstratégia célja, hogy a következő 10 évben a közösségi közlekedésben használt 7500 buszt legalább 50 százalékos hazai hozzáadott érték mellett cseréljék le olyan új buszokra, amelyek megfelelnek a környezetvédelmi szempontoknak.

Emlékeztetett, hogy az 1980-es években az Ikarus évente több mint 10 ezer autóbuszt gyártott és adott el világszerte.

A buszgyártásban új irányzatok vannak, ezzel lépést kell tartani és ehhez külföldi tudás is szükséges, ugyanakkor Magyarországon van olyan iparági, szakmai kultúra, amire lehet építeni – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva az államtitkár elmondta: a hatástanulmány szerint az igényeket 4-5 buszgyártó ki tudja elégíteni. A kapacitások vizsgálata szerint a gyártók részben már felkészültek, részben pedig fel tudnak készülni a közösségi közlekedés igényeire. A hazai megrendelésekkel elindulva a cégek versenyképesek lehetnek a nemzetközi piacokon is – hangsúlyozta.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Búzaszenteléssel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program

A horvátországi Karancson tartott Kárpát-medencei Búzaszentelő Ünnepséggel vette kezdetét az idei Magyarok Kenyere program.

Tájegységi központ épül Tardoson a Gerecse jövőjéért 

A Gerecsei Tájvédelmi Körzet központjában, Tardoson egyedülálló fejlesztés veszi kezdetét. A 310 millió forintos uniós támogatással megvalósuló Jura Ház nemcsak a természetvédelmi őrszolgálat új bázisa lesz, hanem a fenntartható fejlődés, a közösségi összefogás és a környezeti nevelés szimbóluma is

A Turkish Airlines új korszakot ünnepel az európai légiközlekedésben

A Turkish Airlines büszkén ünnepli Törökország légi közlekedésének történelmi mérföldkövét, amelynek során az iGA Isztambuli Repülőtér 2025. április 17-től kezdődően elsőként vezeti be Európában a három független futópályás üzemet

Itt a korszakváltás: jönnek a kínai autók a használt kínálatba

Az idei év első negyedéve kimagasló eredményeket hozott a Das WeltAuto számára.
Hirdetés

Hírek

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.