Kezdőlap Hírek Terjed a koronavírus. Közlekedési zárlat több kínai településen
No menu items!

Terjed a koronavírus. Közlekedési zárlat több kínai településen

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus terjedésének megfékezésére a járvány kiindulópontjának számító, közép-kínai Vuhan után a vele szomszédos Huangkangban és Ocsouban is közlekedési zárlatot vezettek be.

A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna internetes oldalán közzétett, a helyi hatóságok adatait összesítő tájékoztatás alapján helyi idő szerint csütörtök délután 6 óráig a fertőzöttek száma elérte a 620-at, míg a halálos áldozatok száma még szerdán majdnem megduplázódva 17-re növekedett.

Az új fertőzések zömét a Vuhannak is helyet adó Hupej tartományban azonosították, míg a halálesetek mind Vuhanban történtek.

Helyi idő szerint csütörtök délután a kínai közlekedési minisztérium utasítást adott a tartományi közlekedési hatóságoknak arra, hogy zárjanak le minden Vuhanba tartó szárazföldi és vízi útvonalat, miközben a város kulturális és turisztikai hivatala törölt minden Vuhanba szervezett turista utat, és a befizetett díjak visszafizetésére kötelezte az utazási irodákat.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közölte: az eddig diagnosztizált fertőzöttek között előfordult olyan beteg, aki nem járt előzőleg Vuhanban, ráadásul egyre nő az olyan fertőzöttek száma is, akik nem keresték fel a város azóta lezárt hal- és húspiacát, ahol a járvány még december közepén felütötte a fejét. Ezek a tények pedig az óvintézkedések szükségességét támasztják alá.

Vuhan. Pályaudvar. Fertőtlenítik a csomópontot. AzÜzlet.hu/ Forrás: MTI/AP/CHINATOPIX

Az elővigyázatosság jegyében a pekingi városvezetés lemondta a kínai holdújévre tervezett, “nagy létszámú eseményeket” – közölte Weibo mikroblogoldalán a Beijing Evening News című helyi lap csütörtökön. A mozgó dátumú ünnep péntek este kezdődik, és január végéig tart, és ebben az időszakban jellemzően számos, nagy érdeklődésre számot tevő ünnepi programot tartanak országszerte.

Hongkongban csütörtökön megerősítették, hogy két embert kezelnek az új koronavírus okozta fertőzés miatt. A helyi hatóságok továbbá közölték: két üdülőhelyet karanténzónává alakítottak a betegek elkülönítésére. Ugyanezeket a helyeket használták karanténzónaként a 17 évvel ezelőtti atipikus tüdőgyulladás (SARS) elterjedésekor is.

Kínában a vírus már az ország keleti felén található – vagyis a népesség nagy részének lakhelyéül szolgáló – tartományokat is elérte, mindazonáltal az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma Hupej tartományon kívül egyelőre elenyésző. Közben először jelentettek fertőzöttet az ország nyugati részéről: a Hszincsiang-Ujgur Autnóm Területen két esetben azonosították az új koronavírust.

A mostanáig egyetlen fertőzést sem jelentő területek a Tibeti-fennsíkon található, gyéren lakott Csinghaj tartomány, illetve a Tibeti Autonóm Terület, valamint a Kína északi határvidékén fekvő, Belső-Mongólia Autonóm Terület.

A kínai egészségügyi hatóságok azonban arra hívták fel a figyelmet, hogy a vírus lappangási ideje akár 14 nap is lehet.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.