Kezdőlap Cégvilág Tetőnaperőmű-park épül a győri Audiban - Európa legnagyobbja
No menu items!

Tetőnaperőmű-park épül a győri Audiban – Európa legnagyobbja

Mintegy 160 ezer négyzetméteren, az Audi Hungaria Zrt. két logisztikai központjának tetején alakítja ki az E.on Hungária Zrt. Európa legnagyobb tetőnaperőmű-parkját a jövő év elejéig. Az autógyártó célja, hogy a győri gyár teljesen szén-dioxid-semleges legyen.

A fotovoltaikus rendszer kivitelezése idén augusztusban kezdődik, s 2020 januárjától évente minimum 9,5 gigawattórányi energiát termelnek majd, amely ötezer háztartás éves energiaszükségletét fedezi, s a zöld áramnak köszönhetően mintegy hatezer tonnával kevesebb szén-dioxid jut a levegőbe.

Az Audi és az E.On 25 évre szóló együttműködése szerint az E.on helyezi üzembe és működteti a 35 ezer napelemből álló parkot.

A beruházás kapcsán Achim Heinfling, az Audi Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke hangsúlyozta, céljuk, hogy a győri gyár szén-dioxid-semleges vállalat legyen. Az Audi energiaellátásának közel hetven százalékát jelenleg is geotermikus energiából fedezi, a vállalatnál keletkezett hulladéknak pedig a 99,5 százalékát újrahasznosítják.

Fotó: eon.hu

Jamniczky Zsolt, az E.on Hungária igazgatósági tagja azt hangsúlyozta, hogy a vállalat elkötelezett a fenntartható jövőt szolgáló megoldások mellett, amelynek fontos része a napenergia felhasználásának széleskörű elterjesztése. Emlékeztetett, hogy tavaly kapcsolták rendszerbe első saját napelemtelepeiket Szigetváron és Mohácson tíz hektár összterületen.

Az E.on folyamatosan dolgozik az energia- és környezettudatos jövő fenntartható megoldásain, egyebek mellett napelemes és energiahatékonyságot biztosító rendszereken, az elektromos közlekedés infrastruktúrájának kiépítésén – tette hozzá.

A győri székhelyű Audi az Audi és a Volkswagen konszern központi motorszállítója. Tavaly összesen 1 954 301 motor készült Győrben, 10 864-gyel kevesebb, mint 2017-ben, s összesen 100 ezer jármű gördült le a gyártósorról, 5491-gyel kevesebb, mint az előző évben. Jelenleg mintegy 13 ezer embert foglalkoztat a gyár – írta az MTI.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezért érdemes most a fenntarthatósággal foglalkozni – még akkor is, ha az EU lassít

Fotó:Freepik A fenntarthatóság néhány év alatt vált “jó, ha van”...

Nagy Márton: jövőre 2-3 százalékos növekedéssel számol a kormány

A növekedés a GDP 60-70 százalékát kitevő fogyasztásnak köszönhető, amely évente mintegy 5 százalékkal bővül, és önmagában 1,8-2 százalékponttal javítja a GDP-t.

Holdinggá alakul a Mol

A holdingstruktúra bevezetése a Mol hosszú távú átalakulási programját is szolgálja, amelynek célja a fenntarthatóság, a digitalizáció és a működési kiválóság erősítése.

November 30-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program felhívására

Még négy napig, november 30-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program déli féltekére szóló felhívására.
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton: jövőre 2-3 százalékos növekedéssel számol a kormány

A növekedés a GDP 60-70 százalékát kitevő fogyasztásnak köszönhető, amely évente mintegy 5 százalékkal bővül, és önmagában 1,8-2 százalékponttal javítja a GDP-t.

Holdinggá alakul a Mol

A holdingstruktúra bevezetése a Mol hosszú távú átalakulási programját is szolgálja, amelynek célja a fenntarthatóság, a digitalizáció és a működési kiválóság erősítése.

November 30-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program felhívására

Még négy napig, november 30-ig lehet jelentkezni a Kőrösi Csoma Sándor Program déli féltekére szóló felhívására.

Pécs ünnepi díszben: november 28-án kezdődik a XIV. Adventi Kézműves- és Mesevásár

Pécs városa idén is meghitt, ünnepi hangulattal vár minden látogatót a XIV. Adventi Kézműves- és Mesevásáron, amely november 28-a és december 24-e között várja a látogatókat a Széchenyi téren.

Egyre több fogyasztónak segít a tudatos választásban a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegy

A KMÉ-védjegy nem csupán a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak felel meg, hanem annál szigorúbb követelményeket ír elő , ilyen például a magasabb beltartalmi érték, a kevesebb adalékanyag vagy a fenntartható gyártástechnológia.

új adótámogatás segíti a környezeti károkat mérséklő vállalkozásokat

A kormány a környezet helyreállításától társadalmi előnyöket is vár, hiszen így rozsdaövezetek kerülhetnek vissza a gazdasági körforgásba, a környékük felértékelődhet, és javul azoknak a vállalkozásoknak a megítélése, amelyek ezekből a fejlesztésekből részt vállalnak.

EM: a kormány támogatja a hulladék újrafeldolgozását célzó beruházásokat

A december elsejéig véleményezhető felhívás célja, hogy országszerte támogassa az innovatív, versenyképességet növelő technológiák bevezetését.

Öthetes kikapcsolási moratóriumot hirdetett az MVM

November 29. és január 6. között egyetlen lakossági ügyfelnél sem kapcsolják ki az áram- vagy földgázszolgáltatást, még akkor sem, ha valakinek 60 napon túli számlatartozása van.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.