Kezdőlap Turizmus Tizenkilencedik századi falfestményekre bukkantak Veszprémben
No menu items!

Tizenkilencedik századi falfestményekre bukkantak Veszprémben

Az 1800-as évek végén készült falfestményekre bukkantak a veszprémi várnegyed kanonoki épületeinek restaurálása során. Ugyancsak a várnegyedben található Kisszemináriumban pedig megtalálták az épület egykori kápolnáját – nyilatkozta hétfőn az MTI-nek Vavra Áron műemléki projektvezető.

Vavra Áron közölte: a Kanonoki Ház emeletének több helyiségében is találtak 19. századi mennyezeti festményeket, melyeket az előző korokat idéző, historizáló, részben neoreneszánsz stílus jellemez.

Az alkotó személyét nem ismerjük, a festmények mindegyike nonfiguratív, és a teljes restaurálás után igen látványos képet fognak  mutatni – tette hozzá a szakember.

A Kanonoki Ház szomszédságában található a Simon Ház, melynek mennyezete szintén a Kanonoki Házhoz hasonló motívumokkal díszített. Fontos szerepet játszott a 20. századi történelemben ez az épület, hiszen Mindszenty József veszprémi püspök, későbbi esztergomi érsek 1945-ben több hónapot töltött itt, miután a nyilasok fogságából szabadult.

A Simon Ház a veszprémi várnegyed kanonoki épületei közé tartozik, ezekben éltek a püspök tanácsadó testületéhez, a káptalanhoz tartozó magasabb rangú katolikus papok, a kanonokok – olvasható közleményükben.

Szintén a várbéli kanonoki soron található a későbarokk stílusú, 1770-ben készült Kisszeminárium. A Fellner Jakab által tervezett épület egyik helyiségében egy befalazott fülke rejtőzött, a hátsó falán egy 1797-es felirat olvasható, az akkori mester kézjegyével.

Mint írták, a szakemberek számára a feltárt festések alapján vált egyértelművé, hogy a helyiség az 1700-as évek végén, az 1800-as évek elején az épület kápolnájaként funkcionált, erről eddig írott források nem kerültek elő. A nemrég megtalált falfülke egy korábban kialakított oltár része lehetett, amelyet később befalaztak. Csak a 2022-2023-as kutatások során bizonyosodott be, hogy ez egy kifejezetten gazdagon festett helyiség volt, amely 2025-re visszanyeri majd eredeti pompáját.

A Kisszeminárium eredetileg szegénysorból érkező növendékeknek adott otthont, ám a 19. században már Papok kórháza néven szerepelt. 1956-ban került ki az egyház tulajdonából, és egészen 2007-ig különböző oktatási intézmények működtek itt – áll a közleményben.

Felidézték, hogy tavaly elkészült a várnegyed megújításában érintett 18 épület homlokzata és tetőszerkezete, az év második felében 13 épületben zajlottak restaurátori, illetve a belső tereket érintő munkálatok. Egyebek mellett a Piarista Rendházban, a Ferences Rendházban, a Szent István-templomban és a Kisszemináriumban, míg a Szent Mihály-főszékesegyházban az altemplomban zajlottak restaurátori kutatások.

A 2023-ban átadott Szent Mihály-főszékesegyház, valamint a Biró-Giczey Ház után idén várhatóan két újabb épület, a Szent József Ház valamint a Nagypréposti Ház megújításának munkálatai is befejeződnek.  Ezzel párhuzamosan idén is folytatódik a Veszprémi Főegyházmegye által indított Work in Progress programsorozat, amely a várnegyed megújítási munkálatainak kulisszái mögé ad betekintést vezetett sétákkal és kiállításokkal – zárul a közlemény.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás