Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Több lakáshitel vehető fel a fővárosban, mint vidéken
No menu items!

Több lakáshitel vehető fel a fővárosban, mint vidéken

Illusztráció: Bigstock

A fővárosi átlagkeresettel akár 4 millió forinttal nagyobb és kedvezőbb kamatozású személyi kölcsön igényelhető, mint a csaknem kétszázezerrel alacsonyabb szabolcsi átlagbérrel. Lakáshitelnél 12 millióval nagyobbat lehet felvenni, de a ugyanakkor összegnél a törlesztőrészletekben nincs különbség, most 7 százalék körüli THM-mel igényelhet lakáshitelt a nettó 450 ezret és a 250 ezret kereső is  – derül ki a Bank360.hu összehasonlító elemzéséből.

Továbbra is jelentős különbségek vannak a magyarok fizetésében attól függően, hogy az ország melyik részén él valaki. A Budapesten dolgozók kedvezmények nélkül számított nettó átlagkeresete 71 százalékkal haladta meg a legrosszabbul kereső Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeiekét (264 ezer forint) és 62 százalékkal a békésiekét (278 ezer forint) 2023. I-III. negyedévében. Egy év alatt a legnagyobb mértékben, csaknem 20 százalékkal a Győr-Moson-Sopron vármegyei munkaadóknál nőtt a kifizetett bér ebben az időszakban, a 401 ezer forintos nettó átlagkereset már „csak” 51 ezer forinttal marad el a legmagasabb fővárositól. Az országos átlag (14 százalék) felett nőtt az átlagkereset például Pest, Komárom-Esztergom, Veszprém, Heves és Hajdú-Bihar vármegyékben is a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint. A Bank360.hu elemzése szerint a látványos különbségek megmutatkoznak a hitelhez jutási lehetőségekben is.

Mennyi személyi kölcsönt kapunk különböző keresetekkel?

A fővárosi 452 ezer forintos nettó keresettel nagyobb összegű és kedvezőbb kamatozású személyi kölcsön igényelhető, mint a vármegyei alacsonyabb jövedelmekkel. A bankok többsége legfeljebb 10 millió forintig folyósít – ingatlanfedezet nélküli, a jövedelemre igényelhető – személyi kölcsönt, és 400 vagy 450 ezer forint nettó jövedelemtől kamatkedvezményt nyújt a hitelfelvevőknek.

Ekkora havi jövedelemmel nem okoz gondot a 10 millió forintos személyi kölcsön igénylése (sőt, a két banknál elérhető 12 milliósé sem), a jövedelem elbírja a törlesztőrészlet fizetését. A hitelfelvételnek korlátot szabó jövedelemarányos törlesztőrészlet mutató (JTM) alapján havi 600 ezer forintos nettó jövedelem alatt a törlesztés legfeljebb a jövedelem 50 százalékát teheti ki. Ez a fővárosi átlagbér összegével legfeljebb 226 ezer forint lehet.

A bankok a 10 milliós kölcsönt 7 éves (84 hónapos) futamidővel 12,67 és 14,97 százalékos THM-mel folyósítják a Bank360.hu személyi kölcsön kalkulátorának ajánlatai szerint, ezzel a havonta fizetendő törlesztő 176 és 186 ezer forint közötti lehet. (A THM a teljes hiteldíj mutató rövidítése, ami a hitelfelvétel összes költségét jelzi.) A tízmilliós hitelért a futamidő alatt összesen – a tőkével, kamatokkal és díjakkal együtt – 14,82 és 15,69 millió forint közötti összeget fizethetünk vissza attól függően, melyik pénzintézettel szerződünk.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei nettó 264 ezer forintos keresettel legfeljebb 6,2-6,3 millió forint személyi kölcsönt vehetünk fel 7 éves futamidővel, ha nincs más hitelünk, amit még fizetni kell. Az alacsonyabb jövedelem a bankoknak nagyobb hitelkockázatot jelent, ezért magasabb THM-mel hiteleznek, mint a jobban keresőknek. A szabolcsihoz hasonló jövedelemmel a személyi kölcsön kalkulátor 17,04 és 20,45 százalék közötti THM-eket ajánl, amivel 121-132 ezer forint közötti havi törlesztést fizethetünk. A futamidő alatti teljes visszafizetés 10,25 és 11,13 millió forint között alakulhat. Kisebb havi törlesztést fizetünk, ha a kölcsön futamidejét kitoljuk a felső határig, 8 évre (96 hónapra). Ebben az esetben 113 ezer forintos havi törlesztőrészlettel is felvehetjük a 6,2 milliós kölcsönt.

A Hajdú-Bihar vármegyei 313 ezer forintos nettó átlagkeresettel számolva legfeljebb nagyjából 8 millió forint összegben tudunk személyi kölcsönt igényelni 7 éves futamidővel – ha ehhez magas, havi 149-155 ezer forintos törlesztést vállalunk. Ekkora jövedelemmel a THM valamivel kedvezőbb, 15,31-16,6 százalékos. A kölcsön futamidő alatti teljes visszafizetése 12,66 és 13,1 millió forint között alakulhat.

Az alacsonyabb jövedelműeknek kedvezett a lakáshiteles kamatplafon

Fővárosi átlagbérrel akár 12 millió forinttal nagyobb lakáshitelt igényelhetünk, mint a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeivel. A JTM-mutató alapján a legalább 10 éves kamatperiódussal vagy végig fix kamatozással felvett jelzáloghiteleknél a havi jövedelemnek legfeljebb a felét teheti ki a törlesztőrészlet, ha 600 ezer forintnál kisebb a jövedelmünk. Ez alapján a fővárosi átlagbérrel, 452 ezer forinttal legfeljebb 29 millió forint lakáshitelt igényelhetünk 20 éves futamidővel.

A szabolcsi átlagkeresettel, 264 ezer forinttal a szabály szerint maximum 132 ezer forint lehet a havi törlesztés, ami alapján legfeljebb 17 millió forint 10 éves vagy annál hosszabb kamatperiódusú lakáshitelt vehetünk fel 20 éves futamidővel. A bankok azonban a JTM-szabálynál szigorúbban hiteleznek, figyelembe véve például az eltartottak számát és a megélhetési költségeket, az igazolt jövedelemnél néhány tízezer forinttal alacsonyabb összegre alkalmazzák a JTM-korlátot. Így a felvehető hitelösszeg akár 2-3 millió forinttal kisebb lehet a fent közölt maximum összegeknél.

Az önkéntes kamatplafon bevezetése óta „összesűrűsödtek” a lakáshitel-ajánlatok, azaz a legolcsóbb és legdrágább ajánlatok közelebb vannak egymáshoz, mint korábban. A jövedelem alapján nyújtott kedvezményekből is vágtak a bankok, aminek hatására az alacsonyabb bérű igénylők akár ugyanolyan vagy nagyon hasonló feltételekkel is kaphatnak jelzálogkölcsönt, mint a náluk jóval magasabb jövedelműek. Jelenleg a fővárosi és a szabolcsi átlagbérrel is szinte ugyanakkora THM-mekkel igényelhető lakáshitel. Például a 15 millió forintos 20 éves futamidejű lakáshitelt a Bank360.hu lakáshitel kalkulátora 7,06 és 7,30 százalék közötti THM-mel ajánlja, havi 115-117 ezer forintos törlesztővel a legalább 450 ezret keresőnek és az ennél kétszázezerrel kevesebbet keresőnek egyaránt.

A 10 millió forintos 12 éves futamidejű lakáskölcsönért 7,06-7,30 százalékos THM mellett havi 102-103 ezer forintos törlesztőrészletet kell fizetni a fővárosi és a szabolcsi átlagkereset összegét keresőnek is. (Egyes bankok 500, 600, 800 vagy egymillió forint feletti jövedelemnél kamatkedvezményt nyújthatnak, amivel elérhető 7 százalék alatti THM is, de ezzel a havi törlesztő csak egy-kétezer forinttal csökken.)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Alaptalanul támadják a magyar almatermelőket

Hazánkban számos ültetvény részt vesz az Agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG), amely korlátozza a felhasználható növényvédőszerek körét.  

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megkezdődött a máltai repülőtér nagyszabású bővítése

2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.
Hirdetés

Hírek

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...