Kezdőlap Turizmus Több mint 26 millió utas, 12 ezer járat, brutális pontosságjavulás a Wizz...
No menu items!

Több mint 26 millió utas, 12 ezer járat, brutális pontosságjavulás a Wizz Airnál a nyáron

Minden fontos pontossági mérőszámán javított idén nyáron, miközben minden korábbinál több járatot üzemeltetett, rekordszámú utassal a Wizz Air. A javuláshoz a légitársaság saját rendkívüli intézkedései mellett a magyar légiforgalmi irányítás jobb teljesítményére is szükség volt.

Május és augusztus között a Wizz Airnek több mint 2,6 millió utasa volt Magyarországon, 13%-kal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A négy hónap alatt a légitársaság csaknem 12 ezer járatot teljesített Budapestről és Debrecenből. A növekvő járatszámok azonban nem okoztak jelentősebb késéseket, épp ellenkezőleg.

A Wizz Air pontos indulást és érkezést mutató mérőszáma (úgynevezett on-time-performance) több mint 63%-kal javult a tavalyi év ugyanezen időszakához képest Magyarországon. Járatainak mintegy 70%-a a menetrendnek megfelelően negyedórán belül felszállt. A három óránál hosszabb késések aránya mindössze 0,5% volt ebben az időszakban – ezek a hosszabb csúszásokra jellemzően azért fordulnak elő, mert ilyenkor a légitársaság azon dolgozik, hogy elkerülje az adott járat törlését, hogy elvigye utasait a választott úticéljukra.

Járatok törlésére idén nyáron főként a közel-keleti válság és légtérlezárások miatt volt szükség, ezt leszámítva a Wizz Air csupán hat Magyarországot érintő járatot törölt a franciaországi légiforgalmi-irányítók sztrájkja, illetve a birminghami repülőtér lezárása miatt.

Napi 1000 járat csúcsidőszakban

Nem csak Magyarországon, hanem a Wizz Air teljes hálózatában javultak a pontossági mutatók a nyáron, miközben a légitársaságnak naponta átlagosan másfél percenként felszállt egy repülőgépe. A Wizz Air idén júliusban elérte a napi ezer járatot, több mint 200 ezer utassal a fedélzetén. Ebben a hónapban a légitársaság járatainak 99,8 százalékát teljesítette, amely a legjobb mutató volt egész Európában. Május és augusztus között csaknem 24,5 millióan utaztak a légitársasággal mintegy 120 ezer járaton.

A tavaly nyári csúcsidőszak tapasztalatai alapján a légitársaság kiemelten készült az idei nyári szezonra. Szoros együttműködésben az érintett szervezetekkel rugalmasabbá tette menetrendjét, több esetben előrébb hozta a kritikus fontosságú, úgynevezett „első hullám” járatainak indulását, amivel sikerült mérsékelni a reggeli órákban gyakran kialakuló reptéri torlódásokat.

A pontos üzemelés mellett a Wizz Air még nagyobb erőfeszítéseket tett az ügyfélélmény javítására és a fennakadások gördülékenyebb kezelésére. A korábbi évek tapasztalataira építve a légitársaság létrehozott egy ügyeletes akciócsoportot, amely közvetlenül és az eddigieknél hatékonyabban képes kezelni a menetrendi zavarokat, valamint azonnali segítséget nyújt az érintett utasoknak.

A csúcsidőszak kezdetén a Wizz Air mobilalkalmazásában elindította a My Journey funkciót is, amelyen keresztül az utasok valós időben követhetik járatukat és tájékozódhatnak annak aktuális státuszáról. Fennakadás esetén az alkalmazás azonnal megjeleníti a lehetséges alternatívákat, és közvetlenül felkínálja az utas számára az elérhető utazási lehetőségeket.

Közös siker az égen

A Wizz Air eredményeinek javulásában fontos szerepet játszott a HungaroControl is, amely a tavalyinál jóval nagyobb irányító kapacitást biztosított mind a közelkörzeti – az induló és érkező járatok kezelésében –, mind pedig a magaslégtéri körzetekben, ahol az átrepülő forgalmat irányítják. Ennek köszönhetően a délkeleti tengelyen, amelynek Magyarország is része, az Európa felé tartó forgalom 5 százalékos növekedése mellett is sikerült jelentősen növelni a hatékonyságot. A HungaroControl teljesítményét az európai légiforgalmat szervező és kontrolláló Eurocontrol legfrissebb jelentése is kiemelte.

Harangozó Olivia elmondta: „A nyár az év legfontosabb időszaka, nem csupán a Wizz Airnek, hanem legtöbb esetben az utasainknak is. Éppen ezért mindig is kiemelten felkészültünk, hogy a lehető leggördülékenyebben tudjuk utasainkat elrepíteni a várva várt nyaralásukra, ám az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, ehhez a légiközlekedés számos szereplőjének változtatnia kell. Örömmel tapasztaltuk, hogy a magyar légiirányítás fejlődése, valamint légitársaságunk intézkedései lényeges javulást és zavartalanabb nyári üzemelést eredményeztek. Reméljük utasaink is érzékelték a javuló tendenciát, amelyet elkötelezetten folytatni fogunk.”

A Wizz Air idén jelentette be Customer First Compass programját, amelynek keretein belül a légitársaság 14 milliárd eurós beruházással fejleszti üzemelését és utasai ügyfélélményét a következő években. A program magába foglalja a csúcstechnológiai beruházásokat, a megbízhatóság növelését, valamint a magasabb szintű ügyféltámogatás biztosítását annak érdekében, hogy a légitársaság pontosabb, megfizethetőbb és innovatívabb utazást nyújtson.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás