Hirdetés
Kezdőlap Hírek Több tízmilliós adócsalás - vádemelés OLAF-ajánlásra
No menu items!

Több tízmilliós adócsalás – vádemelés OLAF-ajánlásra

Bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség négy személy ellen a Fővárosi Törvényszéken.

Keresztes Imre, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője közölte: az ügyben az OLAF főigazgatójának igazságügyi ajánlása alapján, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által kiírt, közbeszerzési, jogi és műszaki-szakmai szakértői tanácsadás beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárással, illetve annak megvalósításával kapcsolatban rendelték el a nyomozást az OLAF által megfogalmazott megállapítások és kifogások vizsgálata érdekében.

A vád szerint a közbeszerzésen nyertes konzorcium egyik alvállalkozó cégének ügyvezetője 2011 és 2013 között három gazdasági társaság ügyvezetőjétől valótlan tartalmú költségszámlákat szerzett be, és állított a könyvelésébe, amelyek mögött tényleges gazdasági események nem álltak.

Mindezt azért, hogy bevételei után az általános forgalmi adó, valamint a társasági adó befizetési kötelezettségét jogellenesen csökkentse és ezzel a költségvetésnek mintegy 84 millió forint vagyoni hátrányt okozott.

A valótlan tartalmú számlákkal az ügyvezető a számviteli törvényben előírt bizonylati rendet is megsértette, amellyel mindhárom üzleti évben a gazdasági tevékenységének valós és megbízható képét lényegesen befolyásoló hibát követett el – tudatta a főügyész.

Hozzátette: az ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság az ügyvezetőt és egy társát – aki több mint 70 millió forint adótartalommal állított ki valótlan számlákat – végrehajtandó szabadságvesztésre ítélje és tiltsa el a közügyek gyakorlásától, további két vádlott esetében pedig felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

A nyomozó ügyészség ezen túl azt is kérte a bíróságtól, hogy a vádlottakat tiltsa el attól, hogy a jövőben gazdasági társaság vezető tisztségviselői legyenek, valamint ítélje őket pénzbüntetésre.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás