Kezdőlap Hírek Többlettel zárt a központi költségvetés májusban
No menu items!

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Május végéig az államháztartás központi alrendszere 2800,9 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2747,2 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 45,3 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 99,0 milliárd forintos hiányt mutattak.

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe. S bár a társasági adó befizetésének határideje ezúttal június 2-ra esett, így is 238,4 milliárd forint adóbevétel érkezett be a hónap végéig erősítette meg az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének május végi helyzetéről hétfőn kiadott részletes tájékoztatójában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

A kiadási oldalon május végéig 2217,7 milliárd forint kamatkifizetés történt, ami 457,1 milliárd forinttal magasabb az előző év első öt hónapjában történt teljesítésnél. Ennek oka – az előző hónapokhoz hasonlóan – az egyes lejáratok eltérő kamatfizetési időpontja, valamint az államadósság eltérő szerkezete – derül ki a jelentésből. Magasabban teljesültek a nyugellátásokra fordított összegek is. Május végéig – a 13. havi nyugdíjjal és ellátással együtt – nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen 3292,9 milliárd forintot, míg gyógyító-megelőző ellátásokra 1250,6 milliárd forintot fordított a költségvetés.

A központi alrendszer adó- és járulékbevételei az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,8 százalékkal magasabban alakultak, ezen belül a fogyasztáshoz kapcsolódó adók esetében csaknem 12 százalékos növekedés figyelhető meg; mind az általános forgalmi adó, mind pedig a jövedelemadó-bevételek meghaladták az előző évi értéket. Május hónapban a központi költségvetés 129,5 milliárd forint többlettel zárt, ami 80,5 milliárd forinttal haladja meg az előző évi, azonos időszaki értéket.

A május havi egyenleg alakulásánál figyelembe kell venni, hogy ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe. A társasági adó befizetések esetén az adóbefizetés határideje május 31., azonban a jogszabályok szerint hétvégi határnap esetén a következő munkanapon, ez esetben június 2-án, hétfőn volt a végleges adófizetési határidő.

Ettől függetlenül a vállalkozások jelentős része május 31-ig megfizette a társasági adóját, 238,4 milliárd forint adóbevétel érkezett be a hónap végéig – tájékoztatott az NGM. Az államháztartás központi alrendszerének az elfogadott költségvetési törvényben szereplő 3,7 százalékos ESA-hiányhoz tartozó pénzforgalmi hiánya 4123,0 milliárd forint. A 4,1 százalékos módosított hiánycélhoz tartozó várható éves pénzforgalmi hiány ugyanakkor 4774,0 milliárd forint. A május végi központi alrendszer hiánya (2800,9 milliárd forint) ennek 58,7 százaléka.

A központi alrendszer május végi 16 067,7 milliárd forint összegű bevételei az előző év azonos időszakához képest 718,5 milliárd forinttal, 4,7 százalékkal magasabb összegben alakultak. A május végi 18 868,7 milliárd forint összegű kiadásai 971,0 milliárd forinttal, 5,4 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszaki adatát.

Magasabban teljesültek az egy évvel korábbihoz képest többek között a költségvetési szervek kiadásai, a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok kiadásai, a kamatkiadások és a helyi önkormányzatok támogatásai – ismertette a tájékoztató.

A központi költségvetés adóssága 2025. május végéig 3819,5 milliárd forinttal növekedett. A nettó forintkibocsátás 2502,7 milliárd forinttal növelte az adósságot, ami a költségvetés hiányát finanszírozza. A nettó devizakibocsátás 1697,4 milliárd forint összegben járult hozzá a hiány finanszírozásához és a devizabetétállomány növekedéséhez.

A forint árfolyamának az elmúlt év végéhez képest bekövetkezett erősödése az adósság devizában fennálló részének forintban számított nyilvántartási értékét 283,7 milliárd forinttal csökkentette – derül ki a jelentésből.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.