Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Totális háborúval fenyeget az iráni külügyminiszter
No menu items!

Totális háborúval fenyeget az iráni külügyminiszter

Totális háborúval fenyegetett Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter arra az esetre, ha az Egyesült Államok vagy Szaúd-Arábia katonai csapást intézne Irán ellen – közölte a CNN.

“Nem habozunk megvédeni területünket” – szögezte le Zaríf egy interjúban.

Mohamed Dzsavád Zaríf

Ugyanakkor nyomatékosította: Teherán szeretné elkerülni a konfliktust, és kész megbeszélést folytatni Szaúd-Arábiával, illetve az Egyesült Arab Emírségekkel. Azonban jelezte: Washingtonnal mindaddig nem tárgyalnak, amíg a 2015-ös atomalkunak megfelelően fel nem függesztik az Iránnal szembeni szankciókat. Donald Trump amerikai elnök tavaly májusban felmondta a nukleáris megállapodást.

Az iráni diplomácia vezetője tagadta, hogy Teheránnak köze lett volna a szaúdi olajlétesítmények elleni hétvégi támadáshoz, ami drámai feszültséget eredményezett a térségben.

“Tudom, hogy nem mi tettük” – mondta. A jemeni húszi lázadók “közleményben tudatták, hogy ők voltak” – tette hozzá.

Turki al-Máliki

Ezzel szemben amerikai és szaúdi tisztségviselők azzal vádolták meg Teheránt, hogy köze volt az incidenshez.

A húszi lázadók ellen harcoló, szaúdi vezetésű koalíciót irányító Turki al-Máliki az eddigi vizsgálatok eredményeire hivatkozva azt mondta: iráni eredetűek voltak a szaúdi olajterminálokra kilőtt fegyverek. A nyomozás jelenlegi állása szerint a támadásokat a királyságtól északra fekvő területekről, nem pedig a délnyugatra található Jemenből indították – fűzte hozzá.

Trump eközben felszólította a védelmi minisztériumot, hogy tervezzék meg az esetleges válaszcsapásokat. Az amerikai elnök jelezte: az Egyesült Államok harcra kész, és Szaúd-Arábiára vár, hogy döntsön a továbbiakról.

Az iráni külügyminiszter interjújában a racionalitást és a megfontoltságot hiányolta a jelenlegi amerikai külpolitikából. “Úgy vélem, hogy az Egyesült Államok megérdemli a több racionalitást” – mondta.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.