Kezdőlap Autóipar Tovább bővíti magyarországi értékesítési és szervizhálózatát a BYD
No menu items!

Tovább bővíti magyarországi értékesítési és szervizhálózatát a BYD

A BYD, 2025 negyedik negyedévében öt új helyszínen nyílnak új autó márkakereskedések: Debrecenben, Kecskeméten, Nyíregyházán, Székesfehérváron és Budapesten – közölte a kínai autógyártó magyarországi képviselete csütörtökön az MTI-vel.

Az új helyszínek között szerepel Budapest XIII. kerületében a Pappas Auto által, Debrecenben az AutoWallis által, Kecskeméten és Nyíregyházán a JP Auto által, Székesfehérváron az Autócentrum Szabó által üzemeltetettt szalonok. Az új márkakereskedésekben a BYD teljes modellpalettája elérhető lesz.

A bejelentés a 2025 első felében megnyílt sikeres márkakereskedések sorát követi, és jól példázza a BYD törekvését, hogy ügyfélkörét a fővároson túl is bővítse. A márka járművei jelenleg Budapesten, Győrben, Pécsett és Szegeden érhetők el.

A 2003-ban alapított BYD Auto a BYD multinacionális high-tech cég autóipari leányvállalata, amely tisztán elektromos és plug-in hibrid járművek fejlesztésére összpontosít. A BYD márka 2023 októberében jelent meg konnektorról tölthető, tisztán elektromos és plug-in hybrid járműveivel Magyarországon, fejlődése azóta töretlen. A BYD Auto magyarországi gyártóhely építését kezdte el Szegeden több milliárd eurós beruházással, nemrégiben pedig bejelentette, hogy Budapestre telepíti európai vállalati és fejlesztési központját.

Az AutoWallis a csütörtökön közleményben tájékoztatott arról, hogy a BYD magyarországi partnereként tovább erősíti együttműködését a világ vezető új energiával működő autókat gyártó cégével, és megállapodott a BYD-vel egy debreceni autókereskedelmi pont megnyitásáról.

Ismertették, hogy a 400 négyzetméter alapterületű BYD autókereskedelmi és szolgáltató központban a kiállítótér mellett helyet kap egy szerviz is. A lépés megfelel az AutoWallis stratégiai céljának, amely szerint az organikus bővülés és akvizíciók mellett üzletfejlesztés útján is tovább kíván növekedni – emelték ki a közleményben.

A kelet-magyarországi terjeszkedésre azt követően került sor, hogy az AutoWallis 2023-ban elsőként nyitotta meg a kínai autómárka fővárosi bemutatótermét, majd idén tavasszal a BYD győri értékesítési pontját.

Az AutoWallis a közép-kelet-európai régió meghatározó integrált autókereskedelmi és mobilitási szolgáltatója. Az AutoWallis a közép-kelet-európai régió 17 országában (Albánia, Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Csehország, Észak-Macedónia, Görögország, Horvátország, Koszovó, Lengyelország, Magyarország, Moldova, Montenegró, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia) gépjármű- és alkatrész kis- és nagykereskedelemmel, szerviz szolgáltatásokkal, rövid- és hosszú távú gépjármű-kölcsönzéssel van jelen.

Az AutoWallis Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a papír 0,3 százalékos gyengülés mellett 163,5 forinton zárt csütörtökön, az árfolyama az elmúlt egy évben 137,5 forint és 184 forint között mozgott.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás