Hirdetés
Kezdőlap Agrár Továbbra is támogatja a kormány az élelmiszeripari fejlesztéseket
No menu items!

Továbbra is támogatja a kormány az élelmiszeripari fejlesztéseket

A kormány kiemelt stratégiájának része a hazai élelmiszeripar modernizációja és versenyképességének erősítése. Az Agrárminisztérium ismét elérhetővé teszi az ezen célokat segítő felhívást a 2023-ban indult új agrártámogatási rendszer elemeként. A mostani kiírásban 20 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, ezzel akár 100 millió forintos támogatási lehetőség nyílik meg az érintett vállalkozások számára – jelentette be Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.

A miniszter kiemelte, hogy az Agrárminisztérium elkötelezett a magasabb hozzáadott értékű termékek előállításának ösztönzése mellett, hiszen ez nemcsak a versenyképesség erősítésének, hanem az élelmiszer-szuverenitás biztosításának is alapfeltétele.

A Közös Agrárpolitika keretében meghirdetett felhívás célja a mezőgazdasági termékek értéknövelésének és a vállalati hatékonyság javításának támogatása. Ennek keretében többek között az üzemek működését szolgáló infrastruktúrához kapcsolódó épületek építése, fejlesztése, korszerűsítése, új gépek, eszközök és technológiák beszerzése, valamint az energiahatékonyság javítását célzó beruházások valósíthatók meg. A támogatási kérelmek benyújtására 2025. november 27. és december 10. között nyílik lehetőség – ismertette.

Az agrártárca tavaly két pályázati felhívást is meghirdetett a hazai élelmiszeripar fejlesztésére, külön támogatási lehetőséget biztosítva a kisebb és nagyobb beruházások megvalósítására. A népszerű pályázatok esetében már több körben születtek támogatói döntések, és a tárca forrásátcsoportosítással biztosította, hogy a lehető legtöbb érintett hozzájuthasson a szükséges forráshoz. A kérelmek feldolgozása és az előlegek kifizetése folyamatosan gyorsul: eddig 824 projekt esetében született támogatói döntés, összesen 382 milliárd forint értékben. Most újabb felhívással kívánjuk ösztönözni a magyar agrárium szereplőit, hogy valósítsák meg terveiket, beruházásaikat – tette hozzá Nagy István. (AM Sajtóiroda)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás